A MENTA néven emlegetett
rendezvényen Fazakas András, a Nav N Go operatív igazgatója tartott
előadást arról: mitől lehet sikeres egy vállalkozás Magyarországon.
Idén is komoly érdeklődés övezte a már 14. alkalommal megrendezett
Informatikai Menedzser Találkozót. A kétnapos konferencia előadásai
széleskörűen mutatták be a jelenlegi kormányzati IT fejlesztési
preferenciák mellett a hazai versenypiac jellegzetességeit, az
„informatizálódott” világ új kihívásait, de előtérbe került az
egészségügyi reform és az informatika kapcsolata is. A MENTA idén is
vendégei között tudhatta az IKT szektor számos jeles képviselőjét,
vezetőket és szakértőket egyaránt. A nyitónapon Kovács Zoltán, az IVSZ
elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a rendezvény egyszerre képviseli az
állandóságot, az informatikai iparágon belüli másfél évtizedes
útkereséssel, és a változást, a fejlődő piac új kihívásainak
együttműködésen alapuló leküzdésével.
A konferencián először vett részt a magyar Nav N Go Kft., mely
fiatal, mindössze két éves szoftverfejlesztő cégként meghatározó
szereplője lett a nemzetközi navigációs piacnak. A siker kulcsáról a
cég operatív igazgatója beszélt:

„
Azt
hiszem, kevés cég van, amely képes olyan gyors ütemben fejlődni, mint a
Nav N Go. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy olyan egyedülálló terméket
tudtunk létrehozni, mely megmozgatta az egész navigációs piacot. A
2006-os CeBIT-en bemutatott iGO My way Europe termékünk forradalmi
változást hozott, így hamarosan a legnagyobb világcégekkel tudtunk
együttműködési megállapodást kötni. Ennek eredményeként ma több tucat,
piacon lévő hardveren az általunk fejlesztett navigációs szoftver
működik. Sikerünk másik titka, hogy megfelelő piacot találtunk
magunknak, hiszen a navigációs cégek között elsőként hoztunk létre
részletes Kelet-Európa térképeket, melyek nagyon hiányoztak a piacról.
Azt hiszem, ezek mellett a legfontosabb az, hogy fejlesztőink
szenvedélyből dolgoznak, és mindig képesek innovatív dolgokat
létrehozni, amivel nem csak követjük, de meg is előzzük a trendeket.” – mondta Fazakas András.