Kína elismerte az űrfegyver kisérletet
{mosimage}Ahogy arról korábban beszámoltunk, nagy felháborodást váltott ki világszerte az az amerikai titkosszolgálati értesülés, miszerint Kína ballisztikus rakétával lelőtt egy kiöregedett meteorológiai műholdat. Most Kína hivatalosan is megerősítette a hírt.
Tegnap hivatalos sajtótájékoztatón jelentette be Liu sien-csao pekingi külügyi szóvivő, hogy január 11-én Kína egy ballisztikus rakétával megsemmisített egy használaton kívüli meteorológiai műholdat. A szóvivő hangsúlyozta, hogy Kína ellenzi az űrfegyverkezési versenyt és ebben továbbra sem akar részt venni, kiemelte továbbá, hogy ez a kísérlet nem irányul egyetlen más ország ellen sem.
Kérdés persze, hogy ezt az Egyesült Államok is így gondolja-e, hiszen a katonai erejének egyik legfontosabb eleme a gyors és tökéletes helyzet meghatározás, a GPS rendszer. Kína most azt is demonstrálta, hogy szükség esetén képes lenne megsemmisíteni a GPS rendszert.
Az üggyel kapcsolatban azonban nem csak a katonai fenyegetés ad okot aggodalomra, hanem a szétlőtt műhold szétszóródott darabjai is, ugyanis ezek űrszemétként szétszóródva komoly károkat okozhatnak a pályán keringő többi műholdban is.
Forrás: MNO