A Palm Treo 650-et megszüntetik?

Kütyü magazin, 2006. december 6. 07:29
{mosimage}A király nyugdíjba vonul, de lesz-e másik király?

Két évvel debütálása után a Palm Treo 650 az út végére ért. Ennek a legnyilvánvalóbb jele a pár napja az U.S-ban, a Palm hivatalos internetes boltjában megjelent felirat: az eszköz már nem elérhető.


A Treo 650 az egyik zászlóshajója volt a cégnek 2004-es megjelenése óta. Megjelenésekor a Wi-Fi-t leszámítva igazán jó alternatívája volt a Windows alapú kortársainak, sőt sok szempontból elöttük járt. Azóta viszont szomorúan láthattuk hogy a cég készülékeiben is teret hódított a Windows Mobile operációs rendszer.



Utódok
 
De a Treo 650 után itt van már jónéhány másik készülék a piacon. Treo 700w, Treo 750v, Treo 700p, és a Treo 680 de kérdés lesznek-e annyira kedveltek, mint a nagy előd.
Míg az első két modellt Windows Mobile alapú, addig a két utóbbit PalmOS operációs rendszerrel szállítják.

Természetesen ez a "felirat" nem jelenti azt, hogy mindenhol eltűnik a boltokból, de kétségtelen tény, hogy a modell folyamatos kivonása a piacról megkezdődött.


Forrás: www.brighthand.com