Próbaúton az Útinfó v2 Lite-tal
Alig hogy megjelent, máris sikerült kipróbálnunk élesben is az Útinfó navigációs szoftver új, v2 verziójának "PDA Lite" kiadását. A teljesen átalakított, megszépült program különleges élmenyekkel szolgált vezetés közben.
Az Útinfó v2 verzióját régóta vártuk, egyenesen az 1.85 megjelenése óta. Akkor sok kritika érte a szoftvert a térkép hatalmas mérete (>100 MB) és kinézete miatt. A fejlesztők ezért egy teljesen új felületet írtak a programhoz, a térkép mérete is kevesebb, mint a fele lett.
A most megjelent verzió nem véletlenül kapta a "Lite" elnevezést, sőt nevezhetnénk inkább "very lite"-nak is. Az alkotók egyértelmű célja a minden körítéstől mentes, leegyszerűsített navigáció volt. Ezért nincs a programban semmiféle beállítási lehetőség, indításkor a program nyelvét és a hangot kiválaszthatjuk, a GPS-t automatikusan felismeri, és már navigálhatunk is.
Néhány, a képernyőre elhelyezett ikon segítségével dönthetjük és nagyíthatjuk a térképet, valamint átválthatunk éjszakai nézetre is (ez utóbbi számomra meglehetősen élénk volt, inkább éjszaka is a nappali színeket használtam). A menüben is minimális lehetőséget találunk, a cím keresése mellett a navigáció (a megtalált címre tervez) valamint az útvonal törlése szerepel a kilépés, háttérbe küldés és a visszatérés mellett. Egy választási lehetőségünk van, miszerint az autópályákat használni akarjuk-e vagy sem.
Az útvonaltervezés az aktuális GPS pozíciótól indul, ha nincs GPS vétel, nincs útvonalterv sem. A tervezett útvonalról itinert kérhetünk a nagy méretű irányjelző nyilacskára kattintva:
A program egyébként automatikusan vált álló és fekvő mód között, a PDA beállításainak megfelelően, működés közben is.
A térkép POI-k közül csak a benzinkutakat jelöli, ami annyit jelent, hogy a térképen szép nagy ikonként látszik, de nem kereshető, egyéb információ (márka) nincs róla.
Cserében megtalálható benne Magyarország szinte minden települése, kettő híján pontosan 5000, ebből 110 házszámmal, elsősorban Budapest, Pest megye, a megyeszékhelyek és a Balaton környéke. A térkép adatbázisa 2005-ös, nagyjából egy év átfutási idővel tudja frissíteni a Térképtár Kft.
Bár a kezelőfelület teljesen átalakult, a keresés módja nem változott, egy kicsit többet kell bökdösni a képernyőt. A program teljes képernyőn fut, a cím kereséshez is teljes méretű, ékezetes ABC sorrendű billenytűzetet használhatunk, de ez csak külön gombnyomásra jön elő.
Navigációs képességeit tekintve az Útinfó v2 PDA Lite gyenge közepes, a hangutasítások nem mindenhol voltak megfelelőek, ha idegenként közlekednék vele Budapesten, biztosan lennének vele gondjaim. Nincs benne kerülő út valamint út- és manőver kizárás lehetőség sem.
Egy dolog miatt viszont biztos többször használni fogom: az alternatív hangok között található "maca" stílus észbontó ("Biztosss erre kell mennünk?? Úúújratervezem neked...")