Tesztelhető az iGO új térképe

Kütyü magazin, 2006. november 7. 05:48

{mosimage}Publikus iGO Magyarország térképteszt

Hosszú várakozás után végre megkezdődött az iGO (és a TopMap) legújabb Magyarország térképének tesztelése. A rengeteg frissítést és javítást tartalmazó térkép és a szükséges tudnivalók a regisztrált felhasználók számára a PDAmill oldalán érhető el.

A tesztelés alatt álló térkép a fejlesztők szerint hatalmas előrelépést jelent pontosság és feldolgozottság terén, talán az iGO történetében ez a legnagyobb ilyen jellegű javulás.

A térképészek több mint 7500 hibabejelentést javítottak ki, ezen kívül mintegy 200 település pontosítása történt meg ortofotók és helyszini bejárás alapján, melyek között új települések is szerepelnek.

Az újonnan épült elkerülő utak és városrészek felmérésének eredménye is szerepel a térképen, így pl Győr új részei és az egy hete átadott belvárosi körforgalom is, ahogy a Békéscsaba és Nyíregyháza elkerülő szakasz, vagy a Harkányt elkerülő út.

A nagyvárosok közül a már említett Győr mellett Miskolc és Békéscsaba változott jelentősen, de szinte minden településen voltak kisebb-nagyobb pontosítások, javítások.