Támogatás nélkül maradt a Symbian platform

Farkas Norman, 2012. október 18. 17:33

A javított Nokia Belle Feature Pack 2 megjelenése után kiderült, hogy nem várható több frissítés a Symbain-alapú mobilokra, azok támogatása véget ért.

A Nokia kiadta a Belle Feature Pack 2 javított változatát, melyben javításra került a zenelejátszó, így a Nokia 603, 700, 701 és 808 PureView tulajdonosok már felhőtlenül élvezhetik az újításait. A kérdés már csak az, hogy a korábbi symbianos kütyük is megkapják-e a frissítést. A jó hír kissé eltörpül amellett az információ mellett, mi szerint a finn gyártó végleg elfordult a platformtól, így a Belle FP2-re a legutolsó frissítésként kell tekintenünk.

 

 

Egy fejlesztőnek szóló hibajelzés (lent) árulta el, hogy a Nokia befejezte a rendszerrel kapcsolatos fejlesztéseket és a köré épülő okostelefonokat többé nem támogatja. Szinte hihetetlen, hogy a gyártó búcsút vett a platformtól, mely immár több mint tíz éves életutat járt be. Gondolj csak bele, az első symbianos készülékek, mint a Nokia 7560 és 9210 milyen fontos mérföldköveknek számítottak, számítanak a mobilipar történetében.

 

 

A jelenlegi helyzetre tekintve azonban be kell ismernünk, hogy a Symbian ideje lejárt, a konkurens megoldásokkal képtelen felvenni a harcot, ezért nincs mit tenni, mint új utakon elindulni. A Nokia ezt meg is tette, hiszen szoros együttműködésben a Microsofttal rálépett a Windows Phone ösvényére, melyen eddig nem fogadták kiemelkedő sikerek, de rendszer 8-as verziója már több pozitív eredménnyel kecsegtet számára. A Symbian elhagyásával viszont már csak egyetlen lábon áll a vállalat, s ha így nem boldogul, akkor igen borús jövő várhat rá.

 

 

[Forrás: Nokia Developer]