Surface Pro: rémisztő üzemidő, magas kezdőár

Farkas Norman, 2012. november 30. 15:30

A friss hírek szerint januárban landol a piacon a Microsoft Windows 8 rendszer köré épülő táblagépe, melynek 64GB-os verziója 899 dollárba kerül majd. Ez az ár egy kicsit magasnak tűnik, főleg annak fényében, hogy egyes források szerint a készülék csupán négy órányi használatot bír egy feltöltéssel.

Napvilágra kerültek a Surface Pro táblagépek hivatalos kezdőárai, melyek igen magasak, ám ez nem meglepő, hiszen a készülékek elég erős hardverrel büszkélkedhetnek (talán emiatt lettek roppantul energiaéhesek is, de erről majd később).

A 64GB méretű tárhellyel szerelt Surface Pro adók nélkül 899 dollárba kerül, a 128GB-os változatért pedig nettó 999 dollárt kell majd kicsengetni a januári premierkor. Ezekben a "csomagokban" ráadásul csak magát a táblagépet és a Surface Pent találjuk, a Touch Cover és Type Cover tokokat külön kell megvásárolnunk 125-125 dollárért.

Az Intel alapokon nyugvó, Windows 8 operációs rendszerrel a fedélzetén érkező Surface Pro tehát igen sokba kerül. Vegyük át röviden, hogy mit is kapunk a fent említett árért!

A 10,6 hüvelykes, 1920 x 1080 pixel felbontású érintőképernyővel, WiFi és Bluetooth (4.0) modullal, USB 3.0 csatlakozóval, microSDXC kártyahellyel, valamint sztereo hangszórókkal és Mini-Display Port kimenettel ellátott tablet 274,6 x 173 x 13,5 milliméteres és 900 grammot nyom a mérlegen. A működéséért egy Intel Core i5 processzor felel, melyet Intel HD Graphics 4000 grafikus chip, 4GB RAM és változattól függően 64, vagy 128GB SSD egészít ki. Az erőgép energiaellátásáért egy 42 Wh kapacitású akkumulátor felel, mely a Microsoft állítása szerint cirka feleannyi üzemidőt garantál, mint amennyi a Surface RT esetében tapasztalható. Ez azt jelenti, hogy a Surface Pro körülbelül 4 órányi használatra alkalmas egy feltöltéssel, így nem igazán szállhat versenybe az Android és iOS alapú tabletekkel ezen a fronton, sőt már a vele azonos, vagy nagyobb tudású ultrabookok is túl képesek szárnyalni.

 

 [Forrás: Unwired View]