Jászfényszaru tévégyárában ünnepelte a digitális átállást a Samsung

Farkas Norman, 2013. augusztus 1. 17:14

Tegnap egy rövid utazással indult a napunk, ami után Jászfényszarun, a dél-koreai óriásvállalat televízió gyárában találtuk magunkat, ahol saját szemünkkel láthattuk, hogyan történik a készülékek összeszerelése. A gyárlátogatás igazából csak a hab volt a tortán, hiszen a digitális átállás alkalmából rendezett ünnepségen is részt vehettünk, aminek keretében 14 megyében lekapcsolták az analóg adótornyokat.

A korábbi híreknek megfelelően tegnap zárult le a digitális átállás első fázisa, melynek alkalmából a Samsung szimbolikus lekapcsolással egybekötött ünnepséget tartott jászfényszarui tévégyárában. Az eseményen mi is részt vettünk, hogy első kézből számolhassunk be róla.

 

 

 

Már egy ideje haladunk a teljes digitális átállás felé vezető úton, mely tegnap elérkezett első igazi mérföldkövéhez, aminek keretében 14 magyarországi megyében lekapcsolták az analóg adótornyokat, átadva így a teret az EU irányelveinek megfelelő digitális sugárzásnak. Ezt a lekapcsolást élhettük át virtuálisan a Samsung ünnepségén, egy rövid visszaszámlálás után.

 

 

 

Érdemes kiemelni, hogy a korszerű technológia az analóg sugárzás három ingyenes csatornájával szemben hét adót (M1, M2, Duna TV, Duna World, Euronews, RTL Klub, TV2) tesz díjmentesen elérhetővé. A modern, jobb kép- és hangminőséget nyújtó digitális sugárzás előnyeinek kiélvezéséhez azonban DVB-T tunert tartalmazó televízióval, vagy megfelelő set top box-szal kell rendelkeznie a felhasználóknak. Jó hír, hogy a Samsung minden Jászfényszarun készülő tévéjében integrált DVB-T tuner található – azaz alkalmasak a digitális sugárzás fogására.

Miután megtudtuk a digitális átállás előnyeit és az azok kiaknázásához szükséges technikai feltételeket, Lee Kyu Jin, a Samsung immár 25. évében járó jászfényszarui gyárának elnöke elárulta, hogy az elkövetkezendő 25 évben is mindent megtesznek azért, hogy a jászfényszarui gyár élenjáró szereplő legyen a televízió piac innovatív megoldásainak alkalmazásában.

Az eseményen Dr. Facskó István, a Samsung Electronics Magyar Zrt. is megszólalt, aki örömét fejezte ki a mérföldkő elérése kapcsán, s optimista gondolatokat fogalmazott meg a gyár, illetve a vállalat jövőjére vonatkozóan.

Mielőtt mi is szem- és fültanúi lettünk volna a "virtuális lekapcsolásnak", körbejártuk a gyáregységet is, ahol testközelből láthattuk, hogyan is zajlik a tévékészülékek gyártása. A látogatásunk részleteiről "A Samsung gyárában jártunk – betekintés a kulisszák mögé" című cikkünkben olvashattok.