Bemutatkozott a Huawei stílustelefonja – Ascend P6

Czipperer Dia, 2013. augusztus 28. 13:28

Ma végre a hazai közönség is megismerhette a Huawei "P" kategóriás Ascend P6 készülékét, amely bár mégsem a legvékonyabb telefon a világon, a dobogó második fokán állva ötvözi a tudást és eleganciát.

A sajtótájékoztató elején elhangzott, hogy bár a vállalat nem a készülékes ágazatból érkezik, hiszen a legfontosabb profiljuk a hálózattervezés, -építés és -üzemeltetés, mégiscsak belevágtak ebbe a már amúgy is zsúfolt piacba, és létrehozták az Ascend márkanevet. A név alatt négy sorozat található: Az „Y” készülékek a belépő kategória képviselői, a „G” márkanév a középkategóriás, jó árú telefonokat foglalja magában; a „P” a stílus, dizájn ötvözője, míg a „D” kategória az ikonikus modellek csoportját jelenti – ez utóbbi még nem kapható Magyarországon. 

A felszín és, ami mögötte van 

Bár sajnos egy konkurens gyártó még a P6 megjelenése előtt előrukkolt egy vékonyabb modellel, így a P6 csak a második helyet tudta megszerezni, ám az a néhány milliméter már nem oszt, nem szoroz: valóban pengevékony készülékkel van dolgunk.

 

 

Mivel a „P” kategória a stílus képviselője, így nagyon odafigyeltek, hogy a készülék egyedi dizájnt kapjon, valamint csak prémium alapanyagok találhatók benne.

A csak fémborítású (keret és váz) telefon egyelőre fekete és fehér színekben kapható. Ám a hölgyekre is gondolva nemsokára rózsaszínben is elérhető lesz.

 

A készülék nem csak külsejét tekintve kápráztatja el a felhasználókat, bár, lássuk be, ez sem elhanyagolható szempont manapság, főleg a gyengébbik nem számára, akiknek számos hasznos funkciót tartogat a telefon.

A készülék két kamerával is rendelkezik: egy 8 megapixeles hátlapi, valamint egy 5 megapixeles előlapival. Ez utóbbi elég erősnek mondható, ami nem is véletlen, ugyanis ezáltal könnyedén készíthetünk vele önarcképeket.

Ha mindez még nem elégítené ki a női célcsoport igényeit, akkor érdemes szót ejteni a Beauty Level funkcióról, amely segít eltűntetni a nem kívánt részleteket egy-egy képről (pl. bőregyenletlenség).

De visszatérve kicsit általánosabb vizekre, a kamera számos olyan lehetőséget is rejt magában, melyek minden felhasználó szánmára praktikusak lehetnek. Ha például otthon hagytuk fényképezőgépünket, nem gond, a P6 kamerája is képes többek között makrofotók készítésére (4cm-es távolságból is), valamint a kamera automatikusan kiegyenlíti a rossz fényviszonyokat. Emellett még tárgykövető mód is található rajta, valamint jelenetfelismerési móddal is rendelkezik.

Szoftveres újítások

Ma már a készülék testreszabhatósága olyan igény a felhasználók számára, hogy sok gyártó igyekszik is eleget tenni ennek. Többek között a Huawei is: az egyik legújabb megoldása, az Emotion UI egy olyan megoldás, melynek segítségével egyedivé varázsolhatjuk a felhasználói felületet. Legkiemelkedőbb része a Me Widget, amellyel a legfontosabb dolgainkat pakolhatjuk egy helyre, legyen szó zenelejátszóról, képekről, minden olyan dologról, aminél fontos a számunkra a közvetlen elérés.

A készülék személyre szabható témákat is kínál nekünk: változtathatjuk a csengőhangot, háttérképet, betűtípust kedvünk szerint.  Ha pedig sokszor tartózkodunk más helyen, a felhasználói profilok kezelését biztosan szeretni fogjuk. Mindössze egy tárcsa mozgatásával válthatunk az egyes módok közül, melyeket egyedileg testreszabhatunk attól függően, éppen akkor mit csinálunk.

A sornak itt még nincs vége. A készülék egy fontos funkciója meg az AirSharing, amely minden Wi-Fi-képes eszközre képes audiovizuális tartalmat küldeni, ezáltal például más eszközökön is élvezhetjük a készüléken található videókat.

A Smart Reading funkció szintén az újdonságok tárházát gyarapítja, amely akkor lehet segítségünkre, ha böngészés közben egy olyan szóba botlunk, amellyel még nem találkoztunk. Ilyenkor az alkalmazás automatikusan lefordítja nekünk, de akár wikipédiás vagy google-es keresést is indíthatunk, ha a szó értelmezése gondot okoz számunkra.

A telefon egy olyan, Hozzáférések névre hallgató funkciót is kínál számunkra, mellyel a szoftverek optimalizálóját hajthatjuk végre. Mit is jelent ez pontosan? Azt, hogy az alkalmazás segítségével beállíthatjuk, milyen adatforgalmat bonyolíthatnak az egyes applikációk, és megadhatunk egy limitet is – futás és erőforrás-használat tekintetében is, ami fölé nem mehetek, mert az app megakadályozza. Így a készülék hosszabb ideig állhat rendelkezésre.

 

 

Szilágyi Áron a Huawei sajtóeseményén

 

A Huawei eseményén Szilágyi Áron, olimpiai bajnok vívó is jelen volt (stílszerűen  a készülék is pengevékony),  aki néhány hétre tesztelhette a stílustelefont. És bár a dizájn alapvető, úgy tűnik nem ment a minőség rovására, Áron elmondása szerint ugyanis bírta a strapát. Nemsokára mi is teszteljük a készüléket, kíváncsian várjuk, hozza-e a tőle elvárt szintet.