Sharp Aquos Xx – kijelző, széltől szélig

Farkas Norman - 2013. október 3.

A Sharp felsőkategóriás üdvöskéje 5,2 colos Full HD kijelzővel büszkélkedhet, ami az előlap 80,5 százalékát foglalja el a rendkívül keskeny oldalsó keretnek köszönhetően.

A Sharp bemutatta új okostelefonját, mely nem csak erős technikai tudásával, hanem külső megjelenésével is kiemelkedi a mezőnyből.

Az Aquos Xx névre keresztelt készülék előlapjának csaknem 80,5 százalékát egy 5,2 hüvelykes, 1920 x 1080 pixel felbontású Full HD érintőképernyő teszi ki. A megjelenítőt határoló keret kivételes vékonysága nem csak jól néz ki, hanem praktikus is, hiszen lehetővé teszi, hogy a készülék mérete visszafogott maradjon (a 70 x 132 x 9,9 milliméteres készülék például így lett kompaktabb az 5 colos kijelzővel szerelt Sony Xperia Z-nél).

A telefonnak egyéb téren sem kell szégyenkeznie: meghajtásáért egy négymagos, 2,2GHz-es Snapdragon 800 processzor felel, amit Adreno 330 grafikus chip, 2GB RAM és 2600mAh kapacitású akkumulátor egészít ki. Természetesen LTE modem is került az Android 4.2 Jelly Bean rendszer köré épülő gépezetbe, de a 16 megapixeles, f/1,9 fényerejű optikával megáldott, 16 megapixeles hátlapi kamera jelenléte már kevésbé magától értetődő.

Az Aquos Xx Japánban fog hódítani, s a legtöbb Sharp mobilhoz hasonlóan valószínűleg soha sem fog felkerülni a magyar üzletek polcaira.

 

 

[Forrás: Engadget]

Vissza