Úgy szólít minket a Microsoft Sirije, ahogy mi szeretnénk

Farkas Norman - 2014. március 4.

Újabb infók kerültek napvilágra a Microsoft Cortana néven fejlesztett hangos személyi asszisztenséről, mely a hamarosan megjelenő Windows Phone 8.1-ben debütál majd. A segéd úgy szólít bennünket, ahogy szeretnénk, sőt akár a levelezések monitorozását is megengedhetjük neki, hogy könnyebben segíthessen.

Mint tudjuk, a Microsoft gőzerővel dolgozik Windows Phone 8.1 rendszerbe integrált Siri kihívóján, melyet a Halo sorozatból ismert Cortana néven fejleszt. A hangalapú asszisztensről egy darabig nem hallottunk, ám a The Verge jóvoltából újabb infókat tudhattunk meg képességeiről.

Kiderült például, hogy Cortana úgy szólítja a felhasználót, ahogy az szeretné, s ezzel kissé személyesebbé tehető a kommunikációja, ami remek újítás. Hasonlóan izgalmas fícsör, hogy engedélyezhető az asszisztensnek az e-mailek csekkolása, így hatékonyabban tud segíteni az aktuális programjainkkal, teendőinkkel kapcsolatban, például az utazásunk részleteit is képes ezáltal figyelni. Szerencsére a Microsoft emberei nem felejtették el meghagyni a lehetőséget, hogy kikapcsoljuk Cortana automatikus értesítéseit, szóval könnyedén elintézhetjük, hogy ne csipogjon alkalmatlan időben a kis virtuális segédünk.

A szoftveróriás április 2-án mutatja be a Windows Phone rendszer következő, 8.1-es verzióját, s vele együtt a Cortanát is.

 

 

 

[Forrás: Engadget]

Vissza