1500 hamis appot távolít el a Windows Store-ból a Microsoft

Czipperer Dia - 2014. augusztus 29.

A Microsoft bejelentette, hogy felülvizsgálta irányelveit a megtévesztő alkalmazásokkal kapcsolatban, melynek eredményeként 1500 hamis applikációt távolítanak el a Windows Store-ból.

A Microsoft módosította a Windows Store alkalmazáshitelesítési követelményeit. Három fontos változás történt. Az első ezek közül, hogy az adott app névválasztásánál fontos szem előtt tartani, hogy egyértelmű, világos legyen, és tükrözze az adott program funkcióját. A második fontos követelmény az, hogy az egyes appokat a funkciónak és céljának megfelelően rendezze kategóriába a fejlesztő. A harmadik, és egyben utolsó feltétele annak, hogy az adott program fennmaradhasson az áruház virtuális polcán, hogy az ikonja nem lehet túlzottan hasonló más alkalmazásokéhoz.

A Microsoft szerint a legtöbb fejlesztő elfogadta és betartja az új szabályokat. Akik azonban ennek mégsem tesznek, illetve tettek eleget, alkalmazásukat eltávolítják az áruházból. Ennek eredményeként most 1500 appot száműztek a Windows Store-ból.

A vállalat ígérete szerint visszatérítik a letöltött alkalmazások árát a félrevezető címek vagy éppen leírások miatt. Emellett pedig azon is dolgoznak, hogy felgyorsítsák a felülvizsgálati eljárást, és a felhasználókat is ösztönzik arra, hogy jelentsék a problémás alkalmazásokat. Mindezt az áruházban található „report concern to Microsoft” linken keresztül tehetik meg.

 

 

Forrás: Mashable.com; Kép: Techspot.com

Vissza