Frissült az AIDA64 – már mobilról is figyelhetjük PC-nk állapotát
Elkészült az AIDA64 rendszer-információs szoftvercsalád új, 5-ös verziója, amelynek új szolgáltatását használva bármilyen, webböngészővel rendelkező eszközön, így okostelefonon és táblagépen is valós időben monitorozhatók a számítógép érzékelőinek adatai. A szoftver további új funkciója, hogy képes összegyűjteni az operációs rendszerre telepített tanúsítványokat, amelyek fontos elemei a PC-leltárnak.
„Az AIDA64 v5.00 a kategóriájában páratlanul változatos eszközkészletet biztosít a PC egészségi állapotának figyelésére. Az új RemoteSensor szolgáltatás webszerverként működik, így teszi lehetővé a felhasználók számára, hogy akár helyi hálózaton, akár azon kívülről egy böngészőben követhessék a számítógépük kihasználtságának, érzékelőadatainak alakulását” – emelte ki Tóth Péter, az AIDA64 termékek hivatalos magyarországi disztribútora, a SZEROTO Kft. ügyvezető igazgatója. „ A biztonságot szem előtt tartó üzleti felhasználók számára pedig nagy segítséget jelent a telepített tanúsítványok információinak automatizálható listázása, leltárazása.”
Az új verzió a következő újdonságokkal érkezik:
Új szolgáltatások és fejlesztések
- Logitech Arx Control közvetlen támogatása
- AIDA64 RemoteSensor
- Információ a Windows-tanúsítványokról
- Gravitech, LCD Smartie Hardware, Leo Bodnar LCD kijelzők támogatása
- Intel „Skylake” CPU bővített támogatása
- Aquaero és Aquaduct érzékelőeszközök támogatása
- Crucial SSD-k bővített kezelése
Újdonságok az AIDA64 v4.00 kiadás óta
- Microsoft Windows 10 Technikai Előzetes és Windows Server 2015 Technikai Előzetes támogatása
- Microsoft Windows 8.1 Update 1 és Windows Server 2012 R2 Update 1 támogatása
- OpenCL GPGPU sebességmérő csomag
- Többszálú memóriastresszteszt SSE, SSE2, AVX, AVX2, FMA, BMI és BMI2 gyorsítással
- AMD Mantle grafikusvezérlő-diagnosztika
- 64 bites optimalizált sebességmérés AMD „Kaveri”, „Bald Eagle”, „Mullins” és „Beema” APU-n
- 64 bites optimalizált sebességmérés Intel Atom C2000 „Avoton” és „Rangeley” SoC-okon
- 64 bites optimalizált sebességmérés Intel „Bay Trail” asztali, mobil és tablet SoC-okon
- Intel „Haswell Refresh” platform és Intel „Wildcat Point” PCH teljeskörű támogatása
- 47 új LCD és VFD kijelző támogatása
- Intel „Broadwell” CPU bővített támogatása
- AMD „Carrizo” és „Toronto” APU-k előzetes kezelése
- Intel Quark X1000 „Clanton” SoC előzetes kezelése
- Intel „Skylake”, „Cherry Trail”, „Denverton” processzorok előzetes kezelése
- Intel „Haswell-E” CPU és DDR4 memória modulok bővített támogatása
- DDR4 XMP 2.0 memóriaprofilok támogatása
- Intel H97 és Z97 lapkakészletes alaplapok támogatása
- LGA2011-v3 foglalatú alaplapok támogatása
- AM1 foglalatú alaplapok támogatása
- SMTP SSL-támogatás
- XSL fájlok továbbfejlesztett kezelése
- Átalakított Direct3D Compute Shader eszközlistázás
- CUDA 6.5, OpenGL 4.5, OpenGL ES 3.1 támogatása
- OpenCL 2.0 bővített támogatása
- VirtualBox v4.3 és VMware Workstation v10 támogatása
- AData SP610, AData SP910, A-Data SP920, Corsair Force LX, Corsair Neutron, Corsair Neutron GTX, Crucial M550, Intel 730, OCZ Arc 100, OCZ Vector 150, OCZ Vertex 460, Plextor M6M, Plextor M6S, Samsung 845DC Evo, Samsung 850 Pro, Samsung XP941, SanDisk Extreme Pro, SanDisk X300s, Seagate 600 SSD-k támogatása
- AMD Radeon R5, R7, R9 GPU-család diagnosztikája
- NVIDIA GeForce 700, 800, 900 GPU-család diagnosztikája
Az AIDA64 programcsalád immár több mint egy éve három üzleti és egy otthoni felhasználóknak szánt kiadást tartalmaz. A hardverdiagnosztikai funkciókkal kibővített csúcstermék, az AIDA64 Business mellett elérhető a kifejezetten hardver- és szoftverleltározási célokra használható, olcsóbban licencelhető AIDA64 Network Audit, valamint a teljesen önállósított AIDA64 Engineer, amely az otthoni felhasználóknak szánt AIDA64 Extreme verziónál immár több szolgáltatást kínál. A mai nappal az összes kiadás frissült az 5.00-s verzióra.
A termékek mellett megújult az AIDA64 nemzetközi, angol nyelvű weboldala is: így már egy korszerű, a korábbinál látványosabb és egyben bővebb információkat tartalmazó felületen tájékozódhatnak a látogatók a világszerte több mint 1,2 millió ügyfél által használt megoldásokról.
A szoftver árairól és elérhetőségéről a következő oldalon olvashatsz.