Továbbfejlesztették a Click 4 Skill nyelvoktató programot

Kütyü Magazin - 2014. december 23.

Egy évvel ezelőtt mutatták be a Click 4 Skill nyelvoktató programot. Egy évnyi fejlesztés és tesztelés után pedig elérhetővé vált a program a 2.0-ás változata, mely számos felhasználó barát változást hozott. Az új verzió mellett megjelent a program német nyelvű változata, a Click Német is.

Egyedi fejlesztésű nyelvoktató programmal lépett piacra tavaly decemberben a Mobilport Kft. A MOHAnet Mobilsystems Zrt. vezérigazgatójának, Havasi Zoltánnak ötletén alapuló Click 4 Skill alkalmazás új megközelítést adott a nyelvtanulásnak, mivel dinamikusabb és kötetlenebb a megszokott tanfolyamoknál vagy programoknál. Használatával akár pár hónap után kézzelfogható, követhető s mérhető eredményeket érhetünk el. A tapasztalatok alapján teljesen kezdő szintről 7 hónap alatt, napi 1 óra tanulással magabiztos tudásra tehetünk szert. A teljes program elvégzésével pedig több, mint felsőfokú tudást szerezhetünk.  

Az oktatás alapvetően perceptuális rendszer alapú, a szaglást leszámítva az összes érzékszervünkre hatást gyakorol: az észlelésre, látásra, hallásra, tapintásra hatva segíti a gyors és eredményes fejlődést. Kutatások kimutatták: az ilyen módon megtanult kifejezések és a nyelvtan sokkal mélyebben megmarad az emlékezetben, nagyobb eséllyel válik hosszútávon használható tudássá. A szoftver rugalmas, így bárhol, bármikor képezhetjük magunkat, és azt is mi szabhatjuk meg, hogy mennyi időt szeretnénk az adott helyzetben a tanulással tölteni.  

A program röviddel hivatalos bemutatkozása után nagy sikert ért el: egy év alatt már 20.000-en töltötték le a nyelvoktató szoftvert telefonra vagy asztali számítógépre. Az applikáció evolúciója azonban tovább folytatódott: az év végén mutatták be a Click 4 Skill 2.0-ás változatát. A fejlesztések során a cég mérnökei jelentős figyelmet fordítottak a felhasználói visszajelzésekre, s ezek alapján alakítottak a programon.

A 2.0-ás verzió megjelenésével párhuzamosan Click Német néven, német nyelven is elérhetővé vált az applikáció, így az angol (Click Angol) mellett már egy második nyelvet is elsajátíthatunk segítségével. Hamarosan pedig arra is képes lesz a szoftver, hogy nem csak magyarról tanulhatunk idegen nyelvet, hanem akár angolról németre, vagy németről angolra is fejleszthetjük tudásunkat.

Az 56 leckéből álló szoftver elérhető Android, iOS és hamarosan Windows Phone  telefonokra, valamint asztali számítógépekre is, melyből az első hat rész ingyenesen kipróbálható.  

Miben más a Click Angol 2.0-ás verziója?

Miután belépünk a programba, egy grafikus használati útmutató fogadja a tanulót, mely teljesen körbe is vezeti a programon. „Beállításokban” bővültek a felolvasás lehetőségei, a tanulásban szereplő animáció sebessége is változtatható. Ezen kívül az 2.0-ás verzióban bármikor lehetőség van a toplista név, a jelszó és az e-mail cím megváltoztatására.  

„Bejelentkezés” közösségi modulokkal, ezáltal Facebook vagy Google+ hozzáféréssel is bővült. 

„Nyelviskola” menüpontban tanulni és vizsgázni lehet a szavakból és a mondatokból egyaránt. Itt látszólag semmi sem változott, csak az esztétika és a működés. Tanuláskor lassítható vagy gyorsítható az animáció. A „fülbemászóban” a zöld lámpa tartós megnyomásával a teljes lecke tartalmát vizsgába küldhető, így gyorsítható a vizsgák száma is. A tanulással eltöltött idő, valamint vizsgázáskor az időzítő a fejléc közepére került kényelmi szempontból. 

Az „Osztálytársak” menüpontban gyűjthető és követhető azoknak a barátainknak a fejlődése, akik velünk együtt szeretnének tanulni. A Facebook integráció miatt könnyen meg is lehet hívni őket az osztályba. 

„Teljesítmények” alatt a különböző teljesítményszintek elérése követhető nyomon, amit meg is oszthatunk barátainkkal a Facebook-on. A megosztás is egy új funkció a programban. Szinte minden megosztható a Facebook-on, így a tanulásra fordított idő vagy a teljesített mondatok, szavak vagy esetleg vizsgák száma is. 

Az „Eredmények” menüpont az eredményeket gyűjti és különböző nézőpontból kimutatásokat készít számunkra.

 

 

Vissza