Európába érkezett a Samsung Pay

Kütyü Magazin - 2016. június 6.

A Samsung Electronics bejelentette, hogy biztonságos és egyszerű mobilfizetési megoldását, a Samsung Pay-t bevezeti Spanyolországban. A Samsung Pay minden olyan helyen használható lesz, ahol érintés nélkül lehet hitelkártyával vagy bankkártyával fizetni. 

A rendszer már sikeresen debütált Dél-Koreában, az Egyesült Államokban és Kínában, Európában Spanyolország az első ország, ahol elérhetővé válik. A Samsung Pay ezzel egyben az első ilyen típusú mobilfizetési szolgáltatás a spanyol piacon. 

„A Samsung Pay rendszerrel az a célunk, hogy továbbfejlesszük és innovációra ösztönözzük a mobil kereskedelmet azáltal, hogy biztonságosabb, okosabb és jobb mobilpénztárcát adunk a fogyasztók kezébe” – mondta Victor Kim, a Samsung Pay globális igazgatója. – „A Samsung a lehető legjobb ügyfélélmény érdekében egy nyílt partnerségi és együttműködési modellt működtet. Biztosak vagyunk benne, hogy a Samsung Pay megoldással olyan mobilfizetési szolgáltatást tudunk nyújtani a spanyol vásárlóknak, amely megfelel az elvárásaiknak.”

„Büszkék vagyunk arra, hogy Spanyolország az első Európában, ahol bevezethetjük a Samsung Pay rendszert, ezt az innovatív, új szolgáltatást, amelyről hisszük, hogy fordulópontot jelent egyrészt a spanyol vásárlók fizetési szokásaiban, másrészt a fizetési megoldások piacának fejlődésében” – tette hozzá Celestino García, a Samsung Spanyolország alelnöke. – „A Samsung Pay előtt igen nagy lehetőség áll Spanyolországban, mert az országban nagyon elterjedtek az okostelefonok és fejlett szinten áll a banki szektor digitalizációja is. Ráadásul, a Samsung megbízásából végzett friss kutatások szerint 10-ből 6 spanyol vásárló szívesen használna egy olyan biztonságos, egyszerű és széles körben elfogadott fizetési szolgáltatást, amilyen a Samsung Pay.” 

A Samsung Pay számos előnyt kínál: 

  • BIZTONSÁGOS. A Samsung Pay három külön szintet használ a fizetés biztonsága érdekében: ujjlenyomatos azonosítást; a kártyaadatok tokenizációval történő titkosítását; valamint a Samsung KNOX-ot, a Samsung mobilbiztonsági platformját, amelyet nemzetvédelmi szervezetek is alkalmaznak. 
  • EGYSZERŰ. A Samsung Pay megoldással úgy lehet fizetni, hogy a felhasználó egyszerűen végighúzza az ujját a szolgáltatással kompatibilis okostelefonja képernyőjén, így megtörténik az ujjlenyomat leolvasása és a fizetés.
  • SZINTE BÁRHOL. A Samsung Pay használatával a vásárlók minden olyan helyen fizethetnek, ahol lehetőség van a hitelkártyával vagy bankkártyával érintés nélkül történő tranzakciókra.

Az NFC-képes, Samsung Pay megoldással kompatibilis eszközök közé tartoznak a következők: Samsung Galaxy S7, S7 edge, S6, S6 edge és S6 edge+; a konkrét elérhetőség a helyi szolgáltatótól függ. A következő hetekben pedig a Galaxy A5 (2016) készülék is támogatni fogja a Samsung Pay megoldást. 

A Samsung Pay az a mobilfizetési szolgáltatás, amelyre a spanyolok régóta vártak

A Samsung Spanyolország megbízásából az Ipsos által végzett új kutatása azt mutatta, hogy a 35 és 65 év közötti spanyolok fele több mint két hitel- vagy bankkártyát hord magánál a pénztárcájában. A felmérés szerint: 

  • A vásárlók 64 százaléka hitel- vagy bankkártyát használ az összes vagy majdnem az összes vásárlásához;
  • ez az arány 71 százalékra nő a 35 és 44 év közöttieknél;
  • a még kényelmesebb és hatékonyabb vásárlás érdekében a spanyolok 58 százaléka szeretne igénybe venni egy biztonságos, egyszerű és széles körben elfogadott mobilfizetési megoldást.

A Samsung Pay megfelel ezeknek a követelményeknek, mivel három biztonsági szintet alkalmaz, könnyen használható, és minden olyan helyen lehet vele fizetni, ahol van érintés nélküli terminál. A szolgáltatás használata nem jelent járulékos költséget sem a felhasználók, sem a kereskedők számára, mert csupán egy NFC-kompatibilis fizetőterminál szükséges hozzá. A felhasználók akár 10 kártyát is felvehetnek a Samsung Pay alkalmazásba anélkül, hogy bankjuk további költségeket számítana fel. 

A mobilbiztonságot illetően a megkérdezettek 90 százaléka válaszolta azt, hogy aggódik amiatt, hogy elveszíti készülékét és valaki hozzáfér a kártyája adataihoz. A maximális biztonság érdekében a Samsung Pay ujjlenyomatos azonosítást is alkalmaz, ami garantálja, hogy ha a felhasználó mobiltelefonja elvész vagy ellopják, senki nem fog tudni hozzáférni a fizetési adatokhoz. 

Széles háttér

A Samsung Pay már most erős partneri hálózattal rendelkezik, és több mint 200 jelentős globális, illetve regionális pénzintézet hitel- és bankkártyáival használható. Ezenkívül a Samsung Pay fizetési hálózatokkal is kompatibilis, beleértve a következőket: American Express, China UnionPay, MasterCard, Visa Inc. és Alipay. Ez utóbbi például Kína vezető független (harmadik fél által biztosított) fizetési platformja.  

A szolgáltatás már most elérhető a CaixaBank és az imaginBank ügyfelei számára, ők az elsők, akik Spanyolországban és Európában élvezhetik a Samsung Pay előnyeit. A szolgáltatás mai elindulása után a felhasználók letölthetik CaixaBank és imaginBank hitel- vagy bankkártyáikat az okostelefonjaikra, és azon keresztül fizethetnek velük. A Samsung Pay hamarosan az Abanca és a Banco Sabadell ügyfelei számára is elérhető lesz.

A Samsung Pay minden olyan üzletben használható, ahol már jelenleg is van érintés nélküli fizetőterminál. A Samsung emellett szorosan együttműködik a kiskereskedelmi, vendéglátó-ipari, szolgáltatási és fizetőparkolási szektor szereplőivel, hogy értéknövelt szolgáltatásokat kínálhasson az ügyfelei számára. A gyártó már most együttműködik a következő ismert márkákkal: Cepsa, Cervecería La Sureña, Domino’s Pizza,  El Corte Inglés, Fridays, Ginos, Grupo DIA, MediaMarkt, Mercadona, Phone House, Repsol, Rodilla, Saba, Starbucks, The Good Burger, The Wok, VIPS, VIPSmart, 100 Montaditos, a partnerek köre pedig folyamatosan bővül. 

Konkrétan például az El Corte Inglés lesz az első olyan tagságikártya-kibocsátó Spanyolországban, amelynek ügyfelei csatlakozhatnak Samsung Pay fizetési szolgáltatáshoz.

A Samsung technológiai partnerként együttműködik a Prado Nemzeti Múzeum Támogatási Programjával, az ügyfelek ebben a világhírű kulturális intézményben is használhatják a Samsung Pay megoldást.

Mindezen felül a Samsung a Madridi Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve megszervezett egy eseményt, amelynek a célja az volt, hogy bevonják a kis- és középvállalatokat, valamint a kiskereskedőket a helyi szervezet új fizetési megoldásokra irányuló kezdeményezéseibe. Május 18-án egy Együttműködési ülést tartottak Madridban, ahol a Samsung ismertette a Samsung Pay használatának előnyeit, konkrét példákon keresztül mutatta be az alkalmazását, valamint azt, hogy milyen lehetőségeket kínál a platform az ügyfélhűség és - megtartás terén.  

„A spanyol piac progresszíven áll hozzá a digitális fizetési megoldásokhoz, ezért alkalmas arra, hogy itt vezessük be először Európában a Samsung Pay szolgáltatást” – mondta Nathalie Oestmann, a Samsung Pay Europe igazgatója. – „Hiszünk benne, hogy a telekommunikációs szolgáltatók, hálózatok, bankok és kereskedők átfogó támogatásával még inkább előmozdíthatjuk a mobilfizetés elfogadottságát egész Spanyolországban.”

Vissza