Itt vannak a Sony átváltozóművészei– VAIO Fit multi-flip PC és Tap 11 tablet

Farkas Norman - 2013. október 30.

Tegnap délelőtt Magyarországon is bemutatkoztak a Sony új VAIO modelljei, melyek erős hardverükkel, letisztult dizájnjukkal és kivételes kényelmet nyújtó sokoldalúságukkal tűnnek ki a tömegből. A Sztárban sztár stúdiójában leleplezett készülékek novemberben landolnak a hazai üzletek polcain.

Bár az IFA 2013 során már hallhattunk a japán gyártó sokoldalú VAIO készülékeiről, hazánkban még csak hírből ismerhettük őket. Ez tegnap végre változott, hiszen Magyarországon is hivatalosan bemutatkoztak az újdonságok, ráadásul nem is akárhol: a TV2 Sztárban sztár című műsorának stúdiójában. A helyszínválasztás egyébként nagyon találó, hiszen a műsor az átváltozásról szól, s ez a fogalom kulcsszóként jelenik meg a Sony üdvöskéi esetében.

 

 

Míg a VAIO Fit multi-flip PC személyében egy bivalyerős eszközt ismerhettünk meg, amely notebookként, táblagépként és képernyő üzemmódban is használható, addig a Tap 11 képében egy prémium kategóriás, egyedülálló vezeték nélküli billentyűzettel ellátott táblagép öltött testet. Mindkét modellt élénk színekkel operáló TRILUMINOS kijelzővel és könnyű párosítást, illetve fájlmegosztást lehetővé tévő NFC modullal szerelték fel. A készülékekben a szépséget, a minőséget, az erőt és a könnyű használhatóságot próbálta egyesíteni a Sony, s az alapján, amit eddig tudunk, úgy tűnik, sikerült is neki.

VAIO Fit multi-flip PC

Ahogy kicsit feljebb említettük, ez a gép igazán sokoldalú, hiszen notebookként, tabletként és szimpla kijelzőként is használható – például filmezés céljából. Egy kis retesz elhúzásával azonnal átfordíthatóvá válik a multi flip PC TRILUMINOS színtechnológiát felvonultató Full HD érintőkijelzője, mely változattól függően 13.3, 14, vagy 15,5 hüvelykes. Jécsi Dávid elárulta a sajtótájékoztatón, hogy a megjelenítő zsanérja gumiból készült, melynek tartósságát egy tesztvideóval is szemléltették. Az Intel processzorral meghajtott gép nem csak külső megjelenése, teljesítménye és átalakíthatósága miatt izgalmas, hanem multimédiás képességei is kiemelkedőek: hátlapján ugyanis egy 8 megapixeles Exmor RS kamera kapott helyet. További érdekesség, hogy egy digitalizáló toll is jár az eszközhöz, amivel kiélhetjük kreativitásunkat, feljegyzéseket készíthetünk, vagy szerkeszthetjük képeinket, dokumentumainkat a VAIO Paper alkalmazásban.

A VAIO Fit multi-flip PC három változatban landol novemberben az üzletek polcain. A 13,3 colos modell 449.990, a 14 colos 249.990, a 15,5 colos pedig 379.990 forintot kóstál, s nem csak méretükben, hanem hardveres felszereltségükben is eltérnek egymástól. Itt olvashatsz róluk bővebben.

 

 

VAIO Tap 11

A szétszedhető, 11,6”-os érintőképernyővel megáldott VAIO Tap 11 a világ legvékonyabb Windows 8 operációs rendszerrel rendelkező tablet PC-je. (Vajon meddig őrzi meg ezt a címet?) A készülékhez tartozó vékony, vezeték nélküli billentyűzet mágnessel kapcsolódik a képernyőhöz, használaton kívül pedig a kijelző védelmét is biztosítja. A billentyűzeten akkor is kényelmesen gépelhetünk, amikor a képernyő nincs a közvetlen közelünkben.


 

 

A VAIO Tap 11 tablet PC infravörös távirányítóként alkalmas tv-k, házimozik és egyéb, infravörös szenzorral rendelkező készülékek irányítására is. A Window Store-ból ingyenesen letölthető SideView alkalmazás segítségével az új tablet a BRAVIA TV-k második képernyőjeként is funkcionál: böngészhetünk a programok között, érdekes információkat tudhatunk meg a műsorokról és rengeteg más hasznos tartalmat fedezhetünk fel.

A Tap 11 fehér színben kezdi meg hódító útját novemberben. Ha kíváncsi vagy a készülék részletes leírására, látogasd meg a Sony oldalát.
 





 

Vissza