Előrendelhető a Nexus 9 a brit Amazonnál

Farkas Norman - 2014. október 18.

A kereskedőóriás felvette előrendelhető modelljei közé a Nexus 9 táblagépet. Az Android 5.0 Lollipop köré épülő csúcsmodellért a tárhely méretétől függően 319, vagy 399 angol fontot kell kicsengetni.

A Google szerdán bemutatott referenciamodelljei közül a várakozásoknak megfelelően a táblagépek frontján versenyző, Nvidia Tegra K1 processzorral szerelt Nexus 9 került be először a brit Amazon kínálatába. Persze még nem beszélhetünk teljes értékű elérhetőségről, a készülék jelenleg az előrendelhető modellek táborát gazdagítja.

Az Android 5.0 Lollipop rendszert futtató készülék 16GB-os verziójáért 319, 32GB tárhellyel szerelt változatáért pedig 399 angol fontot kell kicsengetni (előbbi összeg cirka 123, utóbbi pedig kb. 154 ezer forintnak felel meg). Ezek az árak a WiFi only modellekre vonatkoznak, a táblagép LTE modemmel felszerelt kiadása még várat magára.

A brit Amazon egyébként csak fekete és fehér árnyalatokban árulja az új Nexust, vagyis a harmadik, homokszínű változat egyelőre hiányzik a kínálatból. Az előrendelt készülékek várhatóan november 3-án érkeznek meg gazdáikhoz, hiszen a Google ezt a dátumot kapcsolta a hivatalos piaci megjelenéshez az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban egyaránt.

 

 

Az aktuális árfolyam tükrében kissé húzósnak tűnnek a fenti árak némileg húzósnak tűnnek még úgy is, hogy a 8,9 hüvelykes, 2048 x 1536 képpontos IPS LCD kijelzőt, 8 megapixeles hátlapi és 1,6 megapixeles előlapi kamerát, BoomSound hangszórópárt, illetve bivalyerős processzort kapunk a pénzünkért.

 

 

[Forrás: GSM Arena]

Vissza