Az LG bemutatta 2018-as prémium TV-kínálatát

Kütyü Magazin - 2018. március 23.

Az LG Electronics (LG) Szöulban mutatta be 2018-as tévékínálatát, amely egy sor új, innovatív OLED és SUPER UHD modellből áll. 

A vállalat az új készülékekkel demonstrálja a prémium televíziók globális piacán betöltött vezető szerepe melletti elkötelezettségét. A vállalat e pozícióját erősíti, hogy a szöuli bemutatón az új televíziók az LG saját ThinQ mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence, AI) technológiájával és a cég fejlett α (Alpha) képfeldolgozó processzorával mutatkoztak be. Az előrejelzések szerint a 2017-ben eladott 1,6 millió OLED televízió után idén világszerte 2,5 millió készülék találhat gazdára.

Az LG az OLED kijelzőtechnológiák terén felhalmozott tapasztalataira építve 2018-ban tíz új, AI-funkciókkal ellátott OLED televíziót mutat be, többek között a W8, a G8, az E8, a C8 és a B8 modelleket. A készülékek mindegyike egyedi stíluselemeket kapott, így a kínálatban megtalálhatjuk a falra simítható Wallpaper dizájnt (77/65W8 modellek), az egyetlen üveglapból álló One Glass Screen formatervet (65G8 modell), az üveglapra helyezett, azaz Picture-on-Glass kijelzőket (65/55E8 modellek), valamint a Blade Slim és Cinema Screen kialakítást ötvöző, azaz papírvékony, keret nélküli kijelzős (77/65/55C8 és 65/55B8 modellek) televíziókat. Az új OLED készülékek 55 és 77 colos méret között érhetők el, míg a kilenc új, AI-funkciókkal ellátott SUPER UHD televízió (SK95, SK85 és SK80 modellek) 49 és 75 colos méretekben érkezik a piacra.

Az LG α (Alpha) 9 intelligens processzorával a vállalat piacvezető W8, G8, E8 és C8 OLED televíziói még magasabb szintű képmegjelenítésre és még pontosabb színvisszaadásra képesek, szinte bármilyen betekintési szögből, miközben nem kell lemondanunk az LG OLED tévék legfőbb ismérvéről, a tökéletes feketéről sem. A Dolby Atmos objektumalapú térhangzásával az idei LG tévékészülékek a lehető legjobb, a nézőket valósággal körbeölelő audiovizuális élményt kínálják a vásárlók számára.

Az LG AI-megoldásokkal kiegészített, 2018-as SUPER UHD tévékészülékei a B8 sorozatban is megtalálható α (Alpha) 7 képfeldolgozó processzorral felvértezve érkeznek. A nanocella-technológia, a Full-Array Local Dimming (FALD) háttérvilágítás és a mesterségesintelligencia-megoldások kombinálásával az LG SUPER UHD televíziói minden korábbinál jobb minőséget képviselnek az LCD kijelzők között. A FALD technológia lényege, hogy az LCD panel háttérvilágítását sorokba rendezett diódák biztosítják, melyek fényerőssége zónánként változtatható, így a megjelenő képen a világosabb színek erősebb, a sötétebb színek pedig gyengébb háttérvilágítást kapnak. A felsorolt technológiákkal az LG LCD/LED televíziói mélyebb feketéket, élénkebb színeket és részletesebb árnyalatokat képesek megjeleníteni, a lehető legszélesebb betekintési szögből is. A Dolby Atmos objektumalapú térhangzását az LG idei SUPER UHD televíziói is megkapták, így a nézőket teljesen körbeölelő audiovizuális élményt kínálnak a vásárlók számára.

A beépített AI-funkciókkal az LG televíziók tulajdonosai a mai fejlett hangasszisztens-technológiák minden előnyét élvezhetik, hiszen közvetlenül a távirányítóba beszélve adhatnak utasításokat a készülékeknek. Ezt a vállalat a természetes nyelvek feldolgozása (Natural Language Processing, NLP) révén érte el, mellyel az LG a saját gépi mélytanulási (deep learning) technológiájára, a DeepThinQ-re építve intelligens hangirányítás-rendszert hozott létre. A vállalat ThinQ márkanévvel megjelölt, mesterséges intelligenciát alkalmazó televíziói az elektronikus műsorújságon (Electronic Program Guide, EPG) alapuló szolgáltatások mindegyikét támogatják, így bármikor valós idejű információkat képesek szolgáltatni, de egy olyan csatornára is át tudnak váltani, amely a kért tartalmat sugározza. A készüléket utasíthatjuk arra, hogy keressen rá egy film zenéire, de parancsot adhatunk arra is, hogy kapcsolja ki önmagát egy adott műsor végén – mindezt anélkül, hogy megismételnénk a program nevét vagy beírnánk egy konkrét kikapcsolási időpontot.

Az LG ThinQ mesterségesintelligencia-technológiája továbbfejlesztett interaktív élményt nyújt a vállalat legújabb okostévé-modelljeiben. Az LG ThinQ televíziói okosotthon-központként is funkcionálnak, melyen keresztül további okoseszközök, például robotporszívók, légkondicionálók, légtisztítók, okosizzók és okoshangszórók is elérhetők, ezek pedig wifin vagy Bluetoothon keresztül csatlakoztathatók a tévéhez.* 

Az NLP-technológiára épülő, távirányítón keresztül használható verbális parancsok 14 országban lesznek elérhetők: Ausztráliában, Brazíliában, Kanadában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Koreában, Mexikóban, Lengyelországban, Oroszországban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban, az USA-ban és Törökországban.

Tökéletes képminőség

Az LG legújabb α (Alpha) 9 intelligens processzora a képeket élethűen, hihetetlenül gazdag színvilággal és képmélységgel, tűpontosan jeleníti meg. Az α (Alpha) 9 legfontosabb, innovatív funkciója a négylépcsős zajcsökkentés, mellyel az LG televíziói kétszer annyi műveletet végeznek el a kép megjelenítése előtt, mint a hagyományos zajcsökkentő technológiát alkalmazó készülékek. Az új algoritmus így kifinomultabb zajszűrést tesz lehetővé, javítja a megjelenő képek tisztaságát és részletesebb, finomabb színárnyalatokat biztosít.

A processzor a színmegjelenítési képességeket is javítja, így az árnyalatok a lehető legközelebb állnak az eredeti tartalomhoz. Az α (Alpha) 9 egyedülállóan, egyidőben támogatja a gyors képfrissítést (high frame rate, HFR) és magas dinamikatartományt (HDR) alkalmazó tartalmakat így részletgazdag és tiszta mozgóképet képes megjeleníteni akár másodpercenként 120 képkocka esetén is. Az új képfeldolgozó processzorral a 2018-as LG OLED televíziók bármilyen tartalmat képesek a lehető legjobb minőségben megjeleníteni, valóban különleges tévénézési élményt nyújtva a vásárlóknak.

A lehető legjobb 4K HDR moziélmény

Az LG 2018-as OLED és SUPER UHD tévéi mind támogatják a Cinema HDR-t, amely igazi moziélményt visz az otthonokba, formátumtól függetlenül. A készülékeket immár a Technicolor továbbfejlesztett HDR-technológiájával is kompatibilisek, az új modellek az összes gyakori HDR-formátumot támogatják a Dolby Visiontől kezdve a HDR10-en keresztül egészen a HLG (Hybrid Log-Gamma) formátumig. Az LG 2018-as televíziói dinamikusan, képkockáról képkockára dolgozzák fel a HDR-tartalmakat az LG saját fejlesztésű képmegjelenítési algoritmusának (Enhanced Dynamic Tone mapping) segítségével.

“A 2018-as, csúcskategóriás OLED és SUPER UHD tévékínálatunk a televíziós technológiák legjelentősebb fejlesztéseit demonstrálja” – mondta Brian Kwon, az LG szórakoztatóelektronikai üzletágának elnöke. “Az LG továbbra is a globális kijelzőpiac élén jár azzal, hogy a lehető legjobb tévénézési élményt nyújtja a vásárlók számára az olyan technológiákkal, mint amilyen a ThinQ AI és a fejlett, az iparágban vezető szerepet betöltő processzorok.”

_________________ 

* A mesterségesintelligencia-funkciók országonként különbözhetnek.

Vissza