Megjelent az első koronavírus-témájú magyar játék

Kütyü Magazin - 2021. április 21.

A héten megjelent az első magyar fejlesztésű alkalmazás, melyben vakcinákat gyűjthetünk, miközben ki kell térnünk a koronavírus molekulák elől. Aki az adott hónapban a legtöbb vakcinát összegyűjti, 100 ezer forinttal segíti az egészségügyi dolgozókat.

„Mivel az üzleteinket be kellett zárni, sokat gondolkodtunk, hogy hogyan tudnánk egy picit feldobni az emberek kedvét, ha online vásárolnak. Innen jött az ötlet, hogy fejlesszünk egy applikációt, ami szórakoztató és még pénzt is lehet vele nyerni, a koronavírus-téma pedig adta magát.” – árulta el Sütő Olivér, a magyar tulajdonú Griff divatcég ügyvezetője, majd hozzátette: „Az elmúlt évben rákényszerültünk az állandó otthonmaradásra, szinte mindent a négy fal között intézünk, legyen szó nagybevásárlásról, étel házhozszállításról, vagy a ruházati cikkek beszerzéséről. Erre még rájön, hogy a bezártság és a bizonytalanság miatt mindenki feszültebb. A „vakcinagyűjtés” most nagyon is aktuális, és bízunk benne, hogy ezzel az iróniával átitatott kis játékkal valamennyire oldunk a járvány okozta feszültségeken.”

 

Az alkalmazással havonta 100 ezer forint készpénzt nyerhetünk az egészségügyi dolgozóknak

A játék lényege, hogy minél több vakcinát összegyűjtsünk úgy, hogy kikerüljük a szembejövő koronavírus molekulákat, különösen a mutáns verziókat, de vigyázzunk, mert ha összeszedünk 3 vírust, elölről kezdhetjük az egészet. Minél több pontot gyűjtünk, annál értékesebb vásárlási utalványra válthatjuk be őket a Griff webshopban. Minden szint elérésével kb. 250 - 500 forint gyűjthető. „Minden tiszteletem az egészségügyben dolgozóknak, akik nap mint nap értünk küzdenek a kórházakban, rendelőkben, oltópontokon, és akik a leginkább ki vannak téve a fertőzésveszélynek. Ezért úgy döntöttünk, hogy a legtöbb pontot szerzett játékos 100 ezer forint készpénzt nyer, és az ő nevében eljuttatunk 100 ezer forintot a Vöröskeresztnek, akik továbbítják az adományt az egészségügyi dolgozók felé.” – nyilatkozta az ügyvezető.

 

A játék bárki számára ingyenesen letölthető az App Store-ból vagy a Google Play áruházból.

Vissza