Nyugdíjban a sokat tapasztalt műhold
Több mint negyedszázad után a NASA leállítja veterán távközlési műholdját, miután az már nem képes adatátviteli szolgáltatásra.
A TDRS-1 (Tracking and Data Relay Satellite-1) műholdat a Challenger űrrepülőgép (STS-6) rakteréből helyezték Föld körüli pályára, 1983. április 4-én.
Élettartama végül közel négyszerese lett annak, mint amennyi időre eredetileg tervezték. A parancsoknak még mindig engedelmeskedik, de a Ku-sávú adatátvitelre már nem képes. Ezért pályáját október végén úgy módosítják, hogy többé ne legyen útban a jelenlegi, 36 ezer km magas geoszinkron pályája környezetében. Először egy parkolópálya a cél, később aztán 300 km-es pályamagasság-emelés következik. A NASA pótlásképp a TDRS-3 műholdat helyezte át az Indiai-óceán (49° nyugati hosszúság környéke) fölé.
A TDRS-1 1983-as felbocsátása nem ment gond nélkül. Az űrrepülőgéptől való eltávolodás után a pályamagasság emelésére szolgáló rakéta-végfokozat felmondta a szolgálatot, a tervezettnél kb. 15 ezer km-rel kisebb lett a felszín feletti magasság. A műholdtest percenként harmincas fordulatszámmal forgott a tengelye körül. Az irányítók végül visszaszerezték uralmukat a TDRS-1 fölött. Fokozatosan – több hónap alatt és sok üzemanyag árán, a kis teljesítményű fedélzeti hajtóművekkel – eljuttatták azt a kijelölt pályára.
A TDRS-1 végül 1983 végétől szolgálta adatátvitellel a NASA különböző küldetéseit, az űrrepülőgépes utaktól kezdve a Hubble-űrtávcsőig. Rajta keresztül (is) tudtak kommunikálni a földi irányítók az űreszközökkel, ha azok épp nem tartózkodtak a földi központ látóterében. Ezen a műholdon keresztül küldtek először vissza élőben adatokat az űrrepülőgépek floridai startjáról, az 1990-es évek elején. A távközlési hold korábban az Atlanti-óceán fölött szolgált. Akkor vezényelték át az Indiai-óceán fölé, amikor a NASA ausztráliai követőállomása (Canberra) működni kezdett. Az évek alatt a TDRS-1 pályahajlása növekedett, ezért a sarkvidékekről nézve is a horizont fölé került. Így a sarki kutatóállomásokkal való kapcsolattartásban is segített. Az 1990-es évek végétől kikerült a NASA szolgálatából, az utolsó évtizedben elsősorban az amerikai NSF (National Science Foundation) déli-sarkvidéki Amundsen-Scott Kutatóállomása használta. Ebben a minőségében internetes adat- és hangátvitelt biztosított. Távgyógyítás keretében 2002-ben egyszer amerikai sebészek segítettek az Antarktiszon levő kollégájuknak egy sürgős térdműtét elvégzésében – az adatcserét ugyancsak a TDRS-1 tette lehetővé. E műholdon keresztül láthatta a világ az első élő webes közvetítést az északi sarkról.
A TDRS flottában nyolc működő műhold marad. Egy ilyen űreszköz a Challenger 1986-os katasztrófájában veszett oda, a többiek azonban mind üzemelnek. A globális lefedettséghez – vagyis hogy a NASA minden Föld körül keringő űreszközével állandó adatkapcsolatban maradhasson – elegendő 2-2 hold az Atlanti-, Csendes- és Indiai-óceán fölött. Az utánpótlás új TDRS műholdak képében 2012-ben és 2013-ban indulhat.
Frey Sándor
A TDRS-1 1983-as felbocsátása nem ment gond nélkül. Az űrrepülőgéptől való eltávolodás után a pályamagasság emelésére szolgáló rakéta-végfokozat felmondta a szolgálatot, a tervezettnél kb. 15 ezer km-rel kisebb lett a felszín feletti magasság. A műholdtest percenként harmincas fordulatszámmal forgott a tengelye körül. Az irányítók végül visszaszerezték uralmukat a TDRS-1 fölött. Fokozatosan – több hónap alatt és sok üzemanyag árán, a kis teljesítményű fedélzeti hajtóművekkel – eljuttatták azt a kijelölt pályára.
A TDRS-1 végül 1983 végétől szolgálta adatátvitellel a NASA különböző küldetéseit, az űrrepülőgépes utaktól kezdve a Hubble-űrtávcsőig. Rajta keresztül (is) tudtak kommunikálni a földi irányítók az űreszközökkel, ha azok épp nem tartózkodtak a földi központ látóterében. Ezen a műholdon keresztül küldtek először vissza élőben adatokat az űrrepülőgépek floridai startjáról, az 1990-es évek elején. A távközlési hold korábban az Atlanti-óceán fölött szolgált. Akkor vezényelték át az Indiai-óceán fölé, amikor a NASA ausztráliai követőállomása (Canberra) működni kezdett. Az évek alatt a TDRS-1 pályahajlása növekedett, ezért a sarkvidékekről nézve is a horizont fölé került. Így a sarki kutatóállomásokkal való kapcsolattartásban is segített. Az 1990-es évek végétől kikerült a NASA szolgálatából, az utolsó évtizedben elsősorban az amerikai NSF (National Science Foundation) déli-sarkvidéki Amundsen-Scott Kutatóállomása használta. Ebben a minőségében internetes adat- és hangátvitelt biztosított. Távgyógyítás keretében 2002-ben egyszer amerikai sebészek segítettek az Antarktiszon levő kollégájuknak egy sürgős térdműtét elvégzésében – az adatcserét ugyancsak a TDRS-1 tette lehetővé. E műholdon keresztül láthatta a világ az első élő webes közvetítést az északi sarkról.
A TDRS flottában nyolc működő műhold marad. Egy ilyen űreszköz a Challenger 1986-os katasztrófájában veszett oda, a többiek azonban mind üzemelnek. A globális lefedettséghez – vagyis hogy a NASA minden Föld körül keringő űreszközével állandó adatkapcsolatban maradhasson – elegendő 2-2 hold az Atlanti-, Csendes- és Indiai-óceán fölött. Az utánpótlás új TDRS műholdak képében 2012-ben és 2013-ban indulhat.
Frey Sándor
Forrás: ŰRVILÁG hírportál