Épül az első magyar műhold (1. rész)
A magyar űrkutatás kezdetének vizsgálatához több mint ötven évet kell visszaugranunk, Bay Zoltán és Simonyi Károly korába, amikor is Holdradar-kísérletek folytak: rádiófrekvenciás reflexióméréssel meghatározták a Hold távolságát, egy rádiójel kibocsátása és detektálása között eltelt idő alapján. Ezek után egy kicsit felpörögtek az események az űrkutatás terén.
Ötrészes cikksorozatunkban az Impulzus című egyetemi újság cikkírói segítségével bemutatjuk a Masat-1-et, a készülő első magyar műholdat.
Kezdetben ugyan a tápellátó rendszerek tervezése dominált, emellett rakétafejlesztéssel is foglalkoztak, melynek maradványai ma is megtekinthetőek a J épületben. Később már komolyabb űreszközökhöz is készültek alegységek, az akkoriban kuriózumnak számító (ma már mindenki által ismert) létrahálózatos analóg-digitális átalakító (ADC) is megépült, majd jöttek az egyre bonyolultabb fedélzeti számítógépek. Mindenképpen érdemes megemlíteni, mint mérföldkövet, az első teljesen magyar űrkísérletet, az ún. SAS kísérletet. Kezdetben a BME-n folyt, majd később átkerült az ELTE-re Tarcsai György vezetése alatt, ahol a rádióhullámok áthatolását vizsgálták az ionoszférán. Ennek a földrengések és egyéb természeti katasztrófák előrejelzésében lehet nagy szerepe, ha az előjelek már az űrből észlelhetőek. A korábbi tapasztalatokat tömörítő Űrkutató Csoport (jelenleg az SZHVT-be integrálva működnek) utolsó munkája a Rosetta üstökösmegfigyelő szonda leszállóegységének megtervezése volt, kooperálva a KFKI-val. Ennek már egy nagy megbízhatóságú szondának kellett lennie, hiszen a Csurjumov–Geraszimenko-üstököst közel 10 évnyi repülés után éri csak el, előreláthatólag 2014-ben. Amikor útjára bocsátották, még csak egy üres hardver volt bootloaderrel, a szoftvert folyamatosan írják és küldik ki neki. A Nap távolsága miatt az energia mennyisége a kritikus pont: ami egy földi eszközben mindössze perceket vesz igénybe, az a Rosettának órákig tart. A Műegyetem fennállásának 225. évfordulójára az Űrkutató Csoport megpróbálkozott egy saját kis műhold építésével, de sajnos akkor még a csekély lelkesedés és az anyagi támogatás hiánya a projekt gyors végét jelentette.
Kezdetben az űrkutatásba nem mert semmilyen kisebb csoport (egyetemek sem) belefolyni, mondván ez az ingoványos terület, a nagy cégek privilégiuma. Ez a hozzáállás változott meg a Stanford Egyetemen, amikor elhatározták, hogy mégiscsak szeretnének az űrkutatással foglalkozni.
A gigaprojektekkel ellentétben itt nem álltak rendelkezésre évtizedes kifutású tervezési intervallumok, csökkenteni kellett a ráfordított időt (a hallgató általában fix időszakot tölt az egyetemen), így csökkent a méret is. Hosszas tervezések után megállapították, hogy egy 10x10x10 cm-es kockában igazából minden elfér, ami egy működőképes műholdnak kell. Innen ered a CubeSat. Később más egyetemek is be akarták bizonyítani, hogy ez nekik is megy, így jutott el a „pikoműhold-építési láz” Európába. A Masat konkrét előzményeként a Würzburgi Egyetem UWE-1 CubeSatját jelölhetjük meg, melynek tartalékpéldányát Klaus Schilling mutatta be egy előadás keretében itt az egyetemen. 2007 szeptemberében egy lengyel-magyar űrkutatási konferencia volt a következő állomás, aminek ugyan nem a CubeSat építése volt a témája (inkább az Európai Űrügynökség (ESA) projektjeiben való oktatási, kutatási részvétel), de a lengyelek a magyar projekt beindulásának utolsó tégláját szolgáltatva bemutatták a saját CubeSatjukat. Ekkor dőlt el véglegesen, hogy lesz magyar műhold.
Kezdetben ugyan a tápellátó rendszerek tervezése dominált, emellett rakétafejlesztéssel is foglalkoztak, melynek maradványai ma is megtekinthetőek a J épületben. Később már komolyabb űreszközökhöz is készültek alegységek, az akkoriban kuriózumnak számító (ma már mindenki által ismert) létrahálózatos analóg-digitális átalakító (ADC) is megépült, majd jöttek az egyre bonyolultabb fedélzeti számítógépek. Mindenképpen érdemes megemlíteni, mint mérföldkövet, az első teljesen magyar űrkísérletet, az ún. SAS kísérletet. Kezdetben a BME-n folyt, majd később átkerült az ELTE-re Tarcsai György vezetése alatt, ahol a rádióhullámok áthatolását vizsgálták az ionoszférán. Ennek a földrengések és egyéb természeti katasztrófák előrejelzésében lehet nagy szerepe, ha az előjelek már az űrből észlelhetőek. A korábbi tapasztalatokat tömörítő Űrkutató Csoport (jelenleg az SZHVT-be integrálva működnek) utolsó munkája a Rosetta üstökösmegfigyelő szonda leszállóegységének megtervezése volt, kooperálva a KFKI-val. Ennek már egy nagy megbízhatóságú szondának kellett lennie, hiszen a Csurjumov–Geraszimenko-üstököst közel 10 évnyi repülés után éri csak el, előreláthatólag 2014-ben. Amikor útjára bocsátották, még csak egy üres hardver volt bootloaderrel, a szoftvert folyamatosan írják és küldik ki neki. A Nap távolsága miatt az energia mennyisége a kritikus pont: ami egy földi eszközben mindössze perceket vesz igénybe, az a Rosettának órákig tart. A Műegyetem fennállásának 225. évfordulójára az Űrkutató Csoport megpróbálkozott egy saját kis műhold építésével, de sajnos akkor még a csekély lelkesedés és az anyagi támogatás hiánya a projekt gyors végét jelentette.
Kezdetben az űrkutatásba nem mert semmilyen kisebb csoport (egyetemek sem) belefolyni, mondván ez az ingoványos terület, a nagy cégek privilégiuma. Ez a hozzáállás változott meg a Stanford Egyetemen, amikor elhatározták, hogy mégiscsak szeretnének az űrkutatással foglalkozni.
A gigaprojektekkel ellentétben itt nem álltak rendelkezésre évtizedes kifutású tervezési intervallumok, csökkenteni kellett a ráfordított időt (a hallgató általában fix időszakot tölt az egyetemen), így csökkent a méret is. Hosszas tervezések után megállapították, hogy egy 10x10x10 cm-es kockában igazából minden elfér, ami egy működőképes műholdnak kell. Innen ered a CubeSat. Később más egyetemek is be akarták bizonyítani, hogy ez nekik is megy, így jutott el a „pikoműhold-építési láz” Európába. A Masat konkrét előzményeként a Würzburgi Egyetem UWE-1 CubeSatját jelölhetjük meg, melynek tartalékpéldányát Klaus Schilling mutatta be egy előadás keretében itt az egyetemen. 2007 szeptemberében egy lengyel-magyar űrkutatási konferencia volt a következő állomás, aminek ugyan nem a CubeSat építése volt a témája (inkább az Európai Űrügynökség (ESA) projektjeiben való oktatási, kutatási részvétel), de a lengyelek a magyar projekt beindulásának utolsó tégláját szolgáltatva bemutatták a saját CubeSatjukat. Ekkor dőlt el véglegesen, hogy lesz magyar műhold.
Folytatás:
- Épül az első magyar műhold (2. rész)
- Épül az első magyar műhold (3. rész)
- Épül az első magyar műhold (4. rész)
Forrás: ŰRVILÁG hírportál
Kapcsolódó cikkek: