Legfrissebb híreink
- PC-szintű teljesítmény, tablet kényelem – fedezd fel a MatePad 11.5 S-t
- Több, mint okostelefon: REDMI Note 15 a mindennapok kihívásaira
- A koreai művészet mesterművei a Samsung képernyőjén
- Szellemképek nélkül: így lesz simább minden mozdulat az ePaper kijelzőn
- Digitális generáció: mikor lesz az első mobil a gyerek kezében?
Nem érte el pályáját az észak-koreai műhold
Amerikai megfigyelések szerint a tegnap felbocsátott rakéta harmadik fokozata felmondta a szolgálatot.
Mint arról tegnap mi is hírt adtunk, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból (KNDK) április 5-én, magyar idő szerint 4:30-kor egy továbbfejlesztett Taepo Dong-2 rakétát bocsátottak fel. A kísérlet deklarált célja egy távközlési mesterséges hold pályára állítása volt. Ez a hivatalos észak-koreai hírközlő szervek szerint sikerült is.
Az amerikai felderítő ügynökségek a kísérlet minden fontos mozzanatát figyelemmel kísérték, az előkészületektől kezdve a rakéta útjáig. Az észak-koreai radarok bekapcsolását például a felbocsátás előtti percekben észlelték, így tudták meg, hogy a start azonnal várható. Ez volt az első alkalom, hogy a KNDK előre bejelentette a folyékony hajtóanyaggal működő első és második rakétafokozat tervezett becsapódási helyét, hogy a polgári repülők és hajók el tudják kerülni azokat a régiókat. Miután a rakéta átrepült Japán felett, az első fokozat a szigetországtól 280 km-re a Japán tengerbe csapódott. A második fokozat a Csendes-óceánban landolt, Japán keleti partjaitól 1070 km-re. Ez néhány száz km-rel közelebb volt az előre bejelentett távolságnál. Amerikai elemzők szerint a harmadik, szilárd hajtóanyagú rakétafokozat nem lépett működésbe. A hiba a 13 perces emelkedés félideje körül következhetett be. A szerkezet maradványai, az állítólagos műholddal és a – talán csak részben – kiégett második fokozattal együtt a Csendes-óceánban végezték. A tervezett alacsony Föld körüli pályán mindenesetre nem jelent meg új űreszköz.
A repülés elemzésével az amerikai szakértők információt nyerhettek arról, hogy hogyan áll az észak-koreai interkontinentális ballisztikus rakéta fejlesztése. Úgy tűnik, az eddig még soha ki nem próbált harmadik fokozat egyelőre nem alkalmas arra, hogy a rakéta elérje Alaszkát.
Az ENSZ-ben az esemény kapcsán összeült a Biztonsági Tanács, ahol a résztvevők nem tudtak megegyezni egy egységes határozat szövegében. Míg az Egyesült Államok, Japán és a nyugat-európai országok a KNDK-ra vonatkozó rakétakísérleti tilalom megszegésének minősítik az esetet, addig más államok (pl. Kína és Oroszország) békés célű űrkísérletnek tekintik azt.

Forrás: ŰRVILÁG hírportál
Kapcsolódó cikkek: