Legfrissebb híreink
- Gigabites nyár minden Telekom ügyfélnek – ingyen, automatikusan!
- Aludj jobban, mozogj többet, élj tudatosabban – a Samsung megmutatja, hogyan
- Kvantumszámítógépek és kvantumszenzorok: Hogyan formálják át a világot?
- Filterek, effektek, vágás – profi tartalom mobilról
- Így készülj fel a Windows 10 támogatásának végére
Az óceánban végezte az OCO
A NASA 273 millió dolláros OCO (Orbiting Carbon Observatory) műholdja a földi légkörben levő szén-dioxid eloszlását térképezte volna fel, nagy érzékenységgel, jó térbeli és időbeli felbontással. A programból azonban az indítási kudarc miatt nem lesz semmi. A start magyar idő szerint február 24-én délelőtt történt a kaliforniai Vandenberg Légibázisról. A műholdat és a Tarus-XL hordozórakétát is az Orbital Sciences készítette a NASA megrendelésére.
A közel 450 kg tömegű űreszközt indító, négyfokozatú, szilárd hajtóanyagú rakéta most először indított NASA-műholdat, miután az amerikai űrhivatal bevizsgálta és megfelelően biztonságosnak, megbízhatónak találta a rendszert. A Taurus a levegőből indítható Pegasus rakéták „testvére”, 1994-es bemutatkozása óta eddig összesen nyolcszor használták, tizenkét műhold indítására. A mostani a második kudarc. A legutóbbi indítás 2004-ben történt, az előző hibás start 2001-ben.
Ugyancsak Taurus-XL indítaná idén az év közepe felé a NASA egy másik, Glory nevű földmegfigyelő műholdját is. Egyelőre nem tudni, hogy a mostani hiba hátráltatja-e majd a következő startot. Mint ahogy az sem világos még, hogy az elveszett OCO-t pótolják-e a közeljövőben. Mindenesetre a nyolc év munkájával elkészült műhold hiánya érzékenyen érinti a globális klímakutatást.
Ugyancsak Taurus-XL indítaná idén az év közepe felé a NASA egy másik, Glory nevű földmegfigyelő műholdját is. Egyelőre nem tudni, hogy a mostani hiba hátráltatja-e majd a következő startot. Mint ahogy az sem világos még, hogy az elveszett OCO-t pótolják-e a közeljövőben. Mindenesetre a nyolc év munkájával elkészült műhold hiánya érzékenyen érinti a globális klímakutatást.
A hordozórakéta útja az égen, a kaliforniai éjszakában. Ekkor még minden rendben működött. (Kép: Gene Blevins / LA Daily News)
Hét másodperccel a második fokozat kiégése után kellett volna leválnia a kb. 160 cm átmérőjű, szénszálas kompozit anyagból készült orrkúpnak, amely kis pirotechnikai eszközök segítségével két részre nyílva maradt volna le a műholdtól. Az eddigi vizsgálatok szerint a számítógépes rendszer rendben kiadta az ehhez szükséges parancssorozatot.
Ezután a rakéta harmadik és negyedik fokozata is rendben működésbe lépett. Csakhogy az orrkúp még mindig a helyén volt, ezért a tolóerő nem volt elegendő arra, hogy a túlsúllyal megterhelt műholdat Föld körüli pályára állítsa. A szerkezet állítólag az Antarktisz környékén a Csendes-óceánba csapódott. Az eredeti tervek szerint a műholdnak 705 km magasan húzódó, poláris napszinkron pályára kellett volna kerülnie.
Ezután a rakéta harmadik és negyedik fokozata is rendben működésbe lépett. Csakhogy az orrkúp még mindig a helyén volt, ezért a tolóerő nem volt elegendő arra, hogy a túlsúllyal megterhelt műholdat Föld körüli pályára állítsa. A szerkezet állítólag az Antarktisz környékén a Csendes-óceánba csapódott. Az eredeti tervek szerint a műholdnak 705 km magasan húzódó, poláris napszinkron pályára kellett volna kerülnie.
Az OCO a szerelőcsarnokban, amint ráhelyezik a rakéta – később le nem váló – orrkúpját. (Kép: NASA / Robert Hargreaves Jr.)
Forrás: ŰRVILÁG hírportál
Kapcsolódó cikkek: