Eredeti mobil internet

Kütyü magazin - 2008. november 29.
Néhány éve még elképzelhetetlen volt, hogy az országban bárhol legyen internet-csatlakozás. A Pannon intenzív hálózatfejlesztésének köszönhetően azonban ma már a kistelepülések is részesülhetnek az internet nyújtotta előnyökből. A mobil internet nem csak a felhasználók számára változtatja meg a világot, hanem új lehetőségeket nyit meg a cégek előtt is, átalakítva korábbi tevékenységüket.

A mobil internet egész iparágakat képes alapvetően megváltoztatni. Ezek közé tartozik az autók eredetiségvizsgálata is, melyet ma már sok esetben mobil eszközökkel végeznek.

"A központi adatbázissal való kommunikációhoz online adatküldés szükséges. Mobil internet nélkül hiába szállnánk ki az ügyfélhez, ott keresnünk kellene egy ADSL csatlakozási pontot, és vinni magunkkal lehetőleg ötven méter hálózati kábelt" – világít rá Ifj. Tóth Attila, az eredetiségvizsgálattal foglalkozó IHG Info Holding Group Zrt. üzemeltetési vezetője arra, hogy milyen problémákkal szembesülnek munkájuk során.

"A mobil internet még a távközlés egészéhez képest is elképesztő ütemben fejlődik. Annak idején az első mobil állomásaink első generációs GPRS kapcsolaton keresztül kommunikáltak, ami praktikus volt ugyan, de nagyon lassú. A Pannon mai hálózatán néhány másodperc alatt lezajlik az adatok cseréje a központi adatbázis és a mobil eredetiségvizsgáló állomásaink között" – emlékszik Ifj. Tóth Attila.

Az IHG-Tromf technológia speciális eszközöket igényel, mint például a mikrokamera és ujjlenyomat-olvasó, melyek működését a saját fejlesztésű eredetiségvizsgáló szoftver támogatja. Az elmúlt években a korábban alkalmazott asztali számítógépek mellett már laptopon is megvalósítható a rendszer működtetése. Napjainkban a mobil vizsgálóállomások száma folyamatosan emelkedik, ahol a gyors ügyfélkiszolgálást az IHG-Tromf rendszer a Pannon Internet segítségével biztosítja.

Az IHG Zrt. több mint 200 állomásán működő mobil eredetiségvizsgáló autói az ország egész területén képesek zökkenőmentesen dolgozni a Pannon Internettel. A vezetékes internettel versenyképes sebességnek köszönhetően a cég munkatársai egyre többet használják a mobil internetet nem csupán ipari célra, hanem levelezésre, böngészésre, csevegésre, sőt, videók és zenék letöltésére is.

A Pannonról

A Pannon Magyarország egyik vezető mobilszolgáltatója. A norvég Telenor 100%-os tulajdonában álló cég 1994-ben lépett a magyar piacra, ahol 2008. szeptember végén 3,475 millió aktív előfizetéssel és 33,12 %-os piaci részesedéssel rendelkezett. A cég tevékenységében a hangalapú szolgáltatások mellett egyre fontosabb szerepet tölt be a mobil internet: a Pannon a lakosság 99%-a számára elérhető, e-mailezést és böngészést lehetővé tévő EDGE hálózat mellett folyamatosan fejleszti a leggyorsabb adatátviteli sebességet nyújtó 3G/HSDPA hálózatot, amely jelenleg 357 településen érhető el. A Pannon a vállalati felelősségvállalás terén is élen jár Magyarországon, ahogy azt az évente sorra kerülő Társadalmi Felelősségvállalás Napja, a Pannon Példakép Alapítvány, a közösségi ügyek és a művészetek támogatása, valamint a kiterjedt sportszponzorációs tevékenység is bizonyítja. A Pannon büszke a Figyelő TOP 200 értékelésén elért „Az év legeredményesebb vállalata” címre.

A Telenorról

A Telenor Norvégia egyik legnagyobb tőzsdei vállalata, melynek árbevétele – a Kyivstarral együtt – 105 milliárd norvég korona volt 2007-ben. A Telenor több mint 35 800 alkalmazottjából, közel 25 600-an Norvégián kívül dolgozik. A Telenor Norvégia piacvezető vállalata a távközlés, az adatszolgáltatások és a médiaelosztás terén. Kiterjedt nemzetközi tevékenységet folytat, különös tekintettel a mobilkommunikáción belül. A Telenor részvényei az oslói tőzsdén, az Oslo Børs-on forognak. A Telenorról többet a www.telenor.com oldalon olvashat.

Kapcsolódó cikkek:
Vissza