Legfrissebb híreink
- PC-szintű teljesítmény, tablet kényelem – fedezd fel a MatePad 11.5 S-t
- Több, mint okostelefon: REDMI Note 15 a mindennapok kihívásaira
- A koreai művészet mesterművei a Samsung képernyőjén
- Szellemképek nélkül: így lesz simább minden mozdulat az ePaper kijelzőn
- Digitális generáció: mikor lesz az első mobil a gyerek kezében?
A Nav N Go idén is meglepetésekkel készül a CeBIT-re
A CeBIT a legnagyobb szakmai vásár és üzleti esemény a digitális információs technológia és telekommunikációs megoldások terén, mely idén is számos izgalmat és újdonságot ígér. A kiállító cégek legfrissebb fejlesztéseiket mutatják be itt évről évre a csaknem 500000 látogatónak, illetve üzleti partnereiknek. A Nav N Go életében már-már hagyománynak tekinthető a részvétel, hiszen iGO My way Európa szoftverük ezen a vásáron debütált 2006-ban.

„Mivel nemzetközi sikereink ezen az eseményen kezdődtek két éve, mindig szívesen térünk vissza erre a kiállításra, és próbálunk évről évre valamivel kitűnni a kiállítók közül. Minden bizonnyal ez idén is sikerül, hiszen az eddigieknél sokkal nagyobb, 600 négyzetméteres standdal jelenünk meg, melyen ezúttal néhány társkiállító is helyet kap. Emellett a legtöbb állandó üzleti partnerünk, így egyebek mellett a MyGuide és a Blaupunkt standja is körülöttünk helyezkedik el, így minden eddiginél egységesebben tudjuk képviselni a Nav N Go navigációs szoftvermegoldásait.” – mondta Fazakas András, a Nav N Go operatív igazgatója.
A Nav N Go a március 4-9-ig tartó rendezvényen elsősorban 3D-s navigációs megoldását, a Nav N Go iGO 8-at kívánja népszerűsíteni. A térbeli képet használó szoftver microSD memóriakártyás változatát először a CeBIT-en mutatják be, ez után pedig elkezdik a terjesztését Európa-szerte, így Magyarországon is. Szintén ott lesz a kiállításon a Nav N Go autóba építhető navigációs eszköze, a Nav N Go Limousine, melyet már egyre többen használnak itthon is.
