Legfrissebb híreink
- Kicsi, de ütős: megérkezett az IKEA új minihangszórója
- Ott van, mégsem látszik: 20 év innováció a Samsung tévék mögött
- Adathalászattól tartva hagyta veszni nyereményét egy Yettel-ügyfél
- Ugyanannyiért többet? Ezért választanak egyre többen felújított iPhone-t és MacBookot
- A Sony támogatja a következő generációs filmeseket
Tanulmány az európai roaming-tarifák csökkenéséről
2007 harmadik negyedévében az előző negyedévihez képest a roaming (barangoló) hívások indításának átlagos bruttó kiskereskedelmi ára 69 eurócentről* 62 eurócentre, a roamingoláskor fogadott hívások átlagos kiskereskedelmi ára pedig 0,34 euróról 0,30 euróra csökkent.
Az eredményeket értékelve Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési
Hatóság elnöke, aki 2008-ban egyben az ERG elnöki posztját is betölti,
elmondta, hogy az árcsökkenés valódi mértéke csak a negyedik negyedévi
adatokból lesz igazán látható, hiszen az Eurótarifa nyár végi
bevezetése a harmadik negyedévi adatokban még csak részben éreztethette
hatását.
Az EU-ban a roaming-hívások árszabályozása az Európai Bizottság
javaslata alapján, az Európai Tanács és a Parlament együttdöntési
eljárása nyomán 2007. június 30-án lépett életbe. A döntés szerint a
roaming-hívások indítása legfeljebb nettó 0,49 euróba, fogadása pedig
legfeljebb 0,24 euróba kerülhet.
Az EU tagállamok mobilszolgáltatóinak az új árakat legkésőbb 2007.
szeptember végétől, azaz a harmadik negyedév végétől kellett
alkalmazniuk. A legtöbb szolgáltató – így a három magyarországi is –
már előbb életbe léptette az új árakat, így azok részben már beépültek
a harmadik negyedévi adatokba.
A június 30-án érvényes 246,15 Ft/euró árfolyamon forintra
átszámított új árak hatására a magyar fogyasztók már a harmadik
negyedév átlagában is 12,69 százalékkal olcsóbban indíthattak és 12,65
százalékkal alacsonyabb áron fogadhattak hívásokat
roaming-környezetben, míg ezek az átlagok az uniós szinten 10,14,
illetve 11,76 százalékkal csökkentek.
|
|
Indított hívások (bruttó számlázott)
|
|
Fogadott hívások (brutttó számlázott)
|
|
||
|
euró / perc
|
Április 1. – Június 30
|
Július 1. - Szept. 30.
|
Csökkenés
|
Április 1. – Június 30
|
Július 1. - Szept. 30.
|
Csökkenés
|
|
Magyar átlag
|
0,80
|
0,70
|
12,69%
|
0,32
|
0,28
|
12,65%
|
|
EU átlag
|
0,69
|
0,62
|
10,14%
|
0,34
|
0,30
|
11,76%
|
A hírközlési piacok szabályozó hatóságainak európai szövetsége
vizsgálta a nem szabályozott, adatforgalmi és SMS díjakat is. Ezekben
többnyire szintén jelentős árcsökkenés volt megfigyelhető, de az adatok
szerint több európai szolgáltatónál is emelkedtek az SMS-tarifák a
vizsgált időszakban.
|
|
Adat (számlázott) €/MB
|
|
SMS €/db
|
|
||
|
euró / perc
|
Április 1. – Június 30
|
Július 1. -
Szept. 30. |
Csökkenés
|
Április 1. – Június 30
|
Július 1. -
Szept. 30. |
Csökkenés
|
|
Magyar átlag
|
6,61
|
6,06
|
8,22%
|
0,24
|
0,23
|
3,31%
|
|
EU átlag
|
5,81
|
5,24
|
9,81%
|
0,29
|
0,29
|
0,00%
|
Pataki Dániel közölte, az ERG 2008-ban a munkaprogramja szerint
kiemelten figyeli az SMS- és más adatforgalmi tarifák alakulását, és a
Bizottsággal együttműködve mindent megtesz annak érdekében, hogy a
fogyasztók mihamarabb profitáljanak az egységes elektronikus hírközlési
piac biztosította előnyökből. Az ERG félévente végez adatgyűjtést, hogy
az európai díjak változása pontosan követhető legyen. Ez szolgáltatja
majd a lehető legpontosabb adatokat a roaming-rendelet ez év végén
esedékes bizottsági felülvizsgálatához.
Az ERG vizsgálata kiterjedt a több mint 150 európai
hálózatüzemeltető és szolgáltató által megajánlott beszédcélú, SMS és
adatátviteli roaming-tarifákra, beleértve az Unión kívül igénybevett
roaming-szolgáltatásra is.
|
|
Indított hívások (bruttó számlázott)
|
|
Fogadott hívások (brutttó számlázott)
|
|
||
|
euró / perc
|
Április 1. – Június 30
|
Július 1. -
Szept. 30. |
Csökkenés
|
Április 1. – Június 30
|
Július 1. -
Szept. 30. |
Csökkenés
|
|
Magyar átlag
|
1,22
|
1,07
|
12,24%
|
0,41
|
0,39
|
5,38%
|
|
EU átlag
|
1,37
|
1,31
|
4,38%
|
0,69
|
0,66
|
4,35%
|
Az ERG közleménye szerint az egyes nemzeti szabályozó hatóságok
megerősítették, hogy a szolgáltatók megfeleltek az EU-rendelet
átláthatósági követelményeinek a tarifa-opciókkal és a személyre szóló
tarifa-információk valós idejű hozzáférésével kapcsolatosan egyaránt.
Az ERG legközelebb a 2007. október 1-től 2008. március 31-ig tartó
időszakot fogja vizsgálni és az eredményeket várhatóan nyáron teszi
közzé.
Budapest, 2008. január 17.
*Az ERG által elvégzett adatgyűjtés során az összes nem euróban
megállapított tarifa a rendelet hatálybalépésekor érvényes árfolyamon
lett euróra átszámolva. Június 30-án a forint/euró árfolyam 246,15
Ft/euró volt.
Forrás: NHH
Forrás: NHH
