Az elmúlt három évtizedben a meteorológia fejlődését meghatározta a számítástechnikai eszközök kapacitásának növekedése, illetve a műholfelvételek, majd a műholdas mérésekből származtatott adatok beépítése a modellszámításokba. Az időjárás-előrejelzés már a korai civilizációk számára is létfontosságú volt. Visszatérő csillagászati és meteorológiai jelenségeket használtak az évszakok változásának követésére, az azokhoz való alkalmazkodásra. Az 1970-es években a pontos előrejelzések kb. egy napra voltak érvényesek, legfeljebb néhány száz kilométeres körzetben. A meteorológusok a várható időjárást a földfelszíni mérőhálózatból kapott adatok alapján és néhány felsőlégköri mérésből igyekeztek megbecsülni.

A 36 ezer km magasan keringő, s éppen 1 napos keringési periódusuk miatt a Földről állni látszó geostacionárius műholdak egyszerre a felszín nagy részét tudják megfigyelés alatt tartani. Ezzel a földi meteorológiai mérőhálózat „lyukait” is betöltik. (Elég arra gondolni, hogy a szárazföldekre hulló csapadék túlnyomó része az óceánok felől érkezik, ahol természetesen igen hiányosak a felszíni méréseink.)

Az űrbe telepített eszközök nem csak a felhőzet, az időjárási frontok képeit közvetítik, de mérik a légkör fontos összetevőit (pl. a vízgőz, az ózon koncentrációját), a levegő, a felszín hőmérsékletét. Radaros módszerekkel a tenger hullámzó felszínének megfigyelése alapján a szél erősségére és irányára következtetnek.

Az időjárás előrelzése különösen három nagy gazdasági ágazat – az építőipar, a közlekedés és az energiaszektor – számára fontos. Ezeken a területeken a Meteosat rendszer évente euró-tízmillókban becsülhető hasznot hoz. Nehezebben mérhető a precíz prognózisokak az a haszna, ami emberéletek megmentésében, mindennapi létünk kényelmesebbé tételében, jobb tervezhetőségében jelentkezik.

Kapcsolódó cikkek: