A Google is belép a mobil-piacra

Kütyü magazin - 2007. november 11.
A Google hét elejei bejelentése szerint szabadon elérhető mobiltelefon operációs rendszert fejleszt, így hamarosan hirdetéseket kínálhat azoknak is, akik éppen nem a számítógép előtt ülnek. A bejelentés azonban csak a bizonytalanságoknak vetett véget, ugyanis az első Google-szoftveres mobilra a jövő év közepéig még biztosan várni kell.

A fejlesztések három évvel ezelőtt kezdődtek, mikor a Google felvásárolta a Szilícium-völgy egyik feltörekvő cégét, az Android Inc.-t. A termék piaci megjelenése komoly kihívást jelent a mobil operációs rendszert készítő többi társaságnak többek között a Microsoftnak és a Nokia tulajdonbában lévő Symbiannak. A Google nyílt forráskódú, Linux operációs rendszeren alapuló ingyenes szoftvere, fejfájást okozhat a saját termékeiket piaci áron kínáló versenytársaknak.

A nyílt forráskód pedig azt is elősegíti, hogy a fejlesztők újabb és újabb alkalmazásokat hozzanak létre. A fejlesztői csomag heteken belül elérhetővé válik.
A Google-mobiltelefonokra egyelőre az Egyesült Államokban a Sprint Nextel és a T-Mobile, Kínában a China Mobile, Spanyolországban a Telefonica, Olaszországban pedig a Telecom Italia írt alá megállapodást.

A Google-mobilok árképzése még kidolgozás alatt áll, de biztosra vehető, hogy az Apple iPhone-jánál olcsóbb lesz. A Wall Street szakértői szerint az új mobil szoftver révén a Google több reklámbevételhez juthat. A bejelentés óta a cég részvényei közel 40 százalékkal drágultak, jelenleg 16 milliárd dolláros bevételének jelentős részét a keresőhöz kapcsolt szöveges hirdetésekből szerzi, a mostani lépés néhány éven akár 5 milliárd dollárt is hozhat.

Forrás: www.reuters.com

Kapcsolódó cikkek:
Vissza