Legfrissebb híreink
- Kicsi, de ütős: megérkezett az IKEA új minihangszórója
- Ott van, mégsem látszik: 20 év innováció a Samsung tévék mögött
- Adathalászattól tartva hagyta veszni nyereményét egy Yettel-ügyfél
- Ugyanannyiért többet? Ezért választanak egyre többen felújított iPhone-t és MacBookot
- A Sony támogatja a következő generációs filmeseket
Sajtóközlemény
Az NHH közzétette a mobil híváskezdeményezés piacára vonatkozó határozatát
A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa a piacelemzés második körében, a hazai és az Európai Bizottságnál lefolytatott sikeres egyeztetések után lezárta a „Nyilvános mobil rádiótelefon-hálózathoz való hozzáférés és nyilvános mobil rádiótelefon-hálózatból történő híváskezdeményezés” elnevezésű nagykereskedelmi piac elemzését és közzétette végleges határozatát.
A Tanács a piacelemezés során meghatározat a piac szolgáltatási és földrajzi kiterjedését, a piacot érintett piacként azonosította, majd az érintett piacon fennálló verseny, illetve annak hatékonyságának elemzése alapján megállapította, hogy a piacon jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltató nem azonosítható, a kiskereskedelmi piaci verseny hatékonyságának biztosítása érdekében pedig szabályozói beavatkozás nem indokolt így nincs szükség kötelezettségek kiszabására, ahogy arra 2004-ben, az első piacelemzéskor sem volt szükség.
A vizsgált piac magába foglalja a 900 és 1800 MHz-es GSM ((DCS) hálózatok, valamint a harmadik generációs (UMTS, 3G) rendszerek működtetését. Mindhárom fajta hálózat üzemeltetésre és a hálózatokon szolgáltatásnyújtásra, valamint a szükséges frekvenciahasználatra – koncessziós szerződés által is meghatározott kereteken belül – jelenleg három vállalkozás rendelkezik jogosultsággal, a Pannon, a Magyar Telekom (T-Mobile) és a Vodafone.
A GSM 900, a GSM (DCS) 1800 és az UMTS hálózatok a szabványok által meghatározott módon működnek mindhárom magyarországi mobil szolgáltató esetében.
Forrás: NHH