Nyár, Balaton, bringa és GPS

Kütyü magazin - 2006. július 27.

Két keréken a Balatonnál 

Kihasználva a nyár legmelegebb hétvégéjét, nekivágtunk drótszamáron meghódítani a "Magyar Tengert". Segítségünkre volt a Balaton Kerékpáratlasz és egy Garmin Edge 205 GPS.

Mi is kell még egy nagyszerű kiránduláshoz? Sátor, lelkesedés, jókedv és remek társaság.

A háromnaposra tervezett túránk alatt a Balaton északi partjának kerékpárútjait gondoltuk végigjárni, ami a maga mintegy 100 km-es távolságával kellemes kirándulásnak ígérkezett.

Előzetesen a Frigoria Kiadó "Balaton Kerékpáratlasz és Útikalauz" című füzetéből ellenőriztük a pontos útvonalat. Szállást nem foglaltunk előre, az útba eső kempingek közül távolság alapján első éjszakára aszófői, majd badacsonytomaji megállást terveztünk.

Első nap

Kényelmesen, autóval érkeztünk Fűzfőre délelőtt 11 órakor, ahol a szervezőnk által kijelölt starthely volt. Első napi úticélunk az aszófői erdei kemping, amit hosszas fürdőzés okán délután 4 óra tájban értünk el. Ezt a távolságot 1,5 óra alatt kellemes "turista tempóval" is könnyedén teljesíthettük volna, de a nagy meleg és az útközben található sok strand ezt a lehetőséget eleve kizárta. Így a déli harangszó már az almádi parton találta kis társaságunkat, ahol 2 órát töltöttünk el fürdőzéssel és napozással. A 300 Ft-os felnőtt strandbelépő igazán nem tűnt nagy összegnek a kulturált, öltözővel és zuhannyal ellátott, tiszta fürdőhelyért, ahol még árnyékos helyet is találtunk magunknak és főképp kerékpárjainknak.

Ily módon átvészelve a legmelegebb déli órákat, folytattuk utunkat a Balatonfelvidéki Nemzeti Parkon keresztül.


N46,96939 E17,91026

Következő állomásunk már az aszófői kemping volt, ahová rövid hegyihajrát követően futottunk be. Udvarias fogadtatás, kedves és csendes környezet fogadta a nem túlságosan fáradt csapatot. Sátorverés és felfrissülés után rövid látogatást tettünk Balatonfüreden.


N46,95400 E17,89500

Az esti szalonnasütéshez a kempingben a kiépített tűzgyújtóhely mellett száraz fát és nyársakat is kaptunk, így minden akadály elhárult az éjszakába nyúló vacsora és beszélgetés útjából.

Második nap 

A második nap korábban indultunk, hogy a déli forróság csúcspontja már hűsítő fürdőzés közben érjen. Indulás után azonnal egy áldefekt borzolta a kedélyeket, ezt egy rövid  kerékellenőrzés és pumpálás megoldotta, viszont a következő kettő igazit nem. Tanulság: ilyen túra előtt ellenőrizzük kétkerekű járművünket, és csak jó állapotú bringával vágjunk neki a világnak. Ettől a rövid közjátéktól lelkesedésünk nem csökkent, így hamarosan folytattuk utunkat a tóparton. E napra a szepezdi strandot céloztuk meg koradélutáni mártózás céljából, ez picivel féltáv után éppen megfelelőnek tűnt. A 300 Ft-os egységár itt is kitartott, ennyiért kaptunk belépőt, sajtos lángost és sört is. Szerencsére a parton árnyék is volt, ezt kihasználva a 2 órás pihenőbe egy kis szunyókálás is belefért.

A kerékpárút eddig igazán jó minőségű és független volt, kevés helyen a belső mellékutakon vezetett, de a legtöbb helyen jól látható táblákkal segítve. Zánkán már volt egy kis megtévesztés, de ökölszabályként szinte mindig bejött, hogy ha elfogyott a kiépített bringaút, az éppen aktuális mellékúton a part felé közeledve nagyon hamar megtaláltuk a folytatást. Ez alól csak Balatonrendes volt kivétel, ahol a falu határában véget ért a kerékpárút, és nem találtunk folytatást. Itt sok hozzánk hasonló útkereső bringást láttunk, sőt a helybéliek is szívesen segítettek, így mint kiderült, egy rövid szakaszt a 71-es főúton kell tekerni. Kicsit később, Ábrahámhegyen szintúgy elfogyott alólunk az út, itt zúzalékkővel felszórt földesút tette próbára a jobb körülményekhez szokott versenygépet. Innen Tomajig ismét jó minőségű kerékpárúton tekerhettünk, egészen a kempingig.


Az estét a faluban eltöltött finom pizza után a Badacsonyi Bornapok kínálatának ellenőrzésével töltöttük:

Harmadik nap 

A harmadik napon a tomaji kemping kedves partja elnyomta bennünk a tekerés utáni vágyat, így inkább engedtünk a csábításnak és kiegészülve a társaság kényelmes (autós) tagjaival, vízilabdázással és pihenéssel töltöttük a maradék időt. Teljes túránk útvonala ezek után így alakult:

Az adatgyűjtést a Garmin Edge 205 kimondottan kerékpárosok részére tervezett GPS eszközével végeztük, amellyel többek között a sebesség- és magasságprofilt is ellenőrizhetjük. A berendezés egy feltöltéssel zokszó nélkül végigdolgozta a 2 napos biciklizést, bár teljes funkcionalitását nem sikerült kihasználni, feladatát maradéktalanul ellátta. Ennek bemutatása azonban már megérdemel egy külön cikket.


sebesség- és magasságprofil

Tapasztalatok:

A kerékpárutak többségükben jó minőségű, fogalomtól elzárt kiépített utak, de túra előtt feltétlenül tájékozódjunk a pontos szakaszokról.

Mindkét kemping minősége nagyon jó volt, kulturált mosdó- és mellékhelységekkel, ezeket napjában többször takarították. A szállás ára személyenként külön sátorral átlagosan 2000 Ft, ami már tartalmazza az idegenforgalmi adót is.

A strandbelépők árait már említettük, ahogy az evés ivást is, a 300 Ft körüli egységár kisebb eltérésekkel állandónak bizonyult.

Aki csak teheti, próbálja ki!



A túra nyomvonala letölthető:

Balaton.gdb (Garmin track)
Balaton.kml (Google Earth)

Vissza