A hazai digitális térképi adatbázisok kiadásában fontos elorelépést jelent ez a kiadvány, mellyel értékes térképes forrásanyag vált elérhetové. Az elso felmérés szelvényeinek kiadása egy digitális térképsorozat elso tagja, amely hamarosan a további, részletesebb, pontosabb felmérésekkel bovül. Érdemes megismernünk a most kiadott felvételi anyag keletkezésének körülményeit, és a térképek tartalmát!
    Magyarország teljes területének elso, nagyméretarányú feltérképezésére az Osztrák Birodalom keretein belül került sor. A birodalmi, illetve a késobbi monarchiabeli, az állam teljes területére kiterjedo, központilag elrendelt és irányított, elsosorban hadicélú felmérési és térképezési munkálatokat nevezzük katonai felméréseknek. Ezekbol a felmérésekbol összesen négyre került sor, bár az utolsó hazánk területét már nem érintette.
    A XVIII. században egymást követo háborúskodások, valamint a megváltozott harcmodor és hadrend okozta csapatirányítási és tervezési gyakorlatok átalakulása égetoen sürgették megfelelo méretarányú, tartalmú és pontosságú térképek készítését. A részletes, az adott terület pontos, megbízható ábrázolása foleg katonai és gazdasági igények kielégítése miatt vált egyre fontosabbá. A kor rendelkezésre álló térképei sem méretarányuk, sem pontosságuk, sem pedig tartalmuk tekintetében nem feleltek meg az újonnan támasztott követelményeknek (bár természetesen kultúr- és kartográfiatörténeti szempontból jelentoségüket ez nem csökkentheti). Nem szabad elfelejteni azonban, hogy csak az ekkorra kifejlodo térképkészítési eljárások és módszerek, valamint a tudományos és technikai fejlesztések tették lehetové a felmerült problémák megoldását. Új, a korábbiaknál sokkal pontosabb méréseket és helymeghatározást lehetové tevo muszerek és eljárások (méroasztal, teodolit, távcsöves vonalzó, dioptriás kvadráns, csillagászati helymeghatározás stb.) jelentek meg, ezek használata és célirányos fejlesztése egyre kifinomultabbá vált. A rendelkezésre álló eroforrások, a technikai háttér és a térképekkel szemben támasztott változóban lévo követelmények személetmódbeli és módszertani változásokat idéztek elo a kartográfiában.

A kor jelentosebb térképmuvei - a fejlodés iránya

    A XVIII. század elejétol a térképkészítési gyakorlatban az ún. „francia iskola” nyert egyre nagyobb teret. Ez a földrajzi objektumok és jelenségek elsosorban muvészi ábrázolása helyett (az ún. „holland iskola”) a pontos méréseken alapuló, matematikai számítások alkalmazásával szerkesztett, a korábbiakhoz képest kifejezetten muszaki jellegu térképek készítését helyezte elotérbe. Az elso topográfiai térképmu Franciaországban született, elsosorban a Cassini-család négy nemzedékének munkája révén (Carte Geometrique de la France, 1 : 86 400, 1748-1793). A térképek geodéziai megalapozottsága érdekében fokmérést végeztek, háromszögelési hálózatot létesítettek, próbálták meghatározni a Föld lapultságának mértékét, és ekkor fektették le a ma is használt méterrendszer alapjait is. A felmérést és a szerkesztést is igyekeztek a leheto legpontosabb és legfrissebb tudományos és muszaki alapokra helyezni. A felmérés eredményeként született térképmuvet tekinthetjük a topográfiai térképek „alaptípusának” szerkesztési és felmérési, valamint elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt. A kor egy másik jelentos térképrendszere a Nagy Frigyes által 1767 és 1787 között készíttetett ún. „kabinettérkép” volt. Ez az alkotás a porosz tartományokat ábrázolta 1 : 50 000 méretarányban.

Térképek Magyarország területérol

    A Magyar Királyság területét ábrázoló legpontosabb és a kor általános térképkészítési színvonalát messze meghaladó, szerkesztési szemléletmódját tekintve eloremutató térképek Mikoviny Sámuel munkássága révén születtek. Mikoviny a gyakorlaton túlmenoen elméleti síkon is mélyrehatóan foglalkozott a térképészettel, a kartográfiatörténet a hazai háromszögelés és a csillagászati helymeghatározás úttörojeként tarja számon. A katonai felméréseket megelozve készített az országról matematikai alapokon szerkesztett térképeket. Legjelentosebb muve megyetérkép-sorozata (1 : 160 000 méretarányban), melyet Bél Mátyás megyei monográfiáihoz készített. Az ország másik fontos közhasználatban lévo térképe a négylapos, 1 : 550 000 méretarányú ún. Müller-féle térkép volt, amelynek alapját szintén modern felmérési módszerek szolgáltatták.
Az elso katonai felmérés
    A XVIII. század elejétol, a térképészet fejlodésével a földmérok, térképészek szakirányú, az új ismereteknek megfelelo képzése is megindult, egyben megfigyelheto a térképezo szervek eroteljes centralizációja is (oktatási, irányítási és igazgatási szempontból egyaránt). Európa államaiban sorra alakultak a térképészet központi intézményei. Az Osztrák Birodalom részletes felmérését Mária Terézia rendelte el 1764-ben, közvetlenül a hétéves háború befejezése (1756-63) után. A "József-korabeli felmérés", "Jozefiniánus felmérés", vagy a "Josephinische Aufnahme" elnevezések oka, hogy a felmérés egy része már II. József uralkodása (1780-1790) alatt folyt. A felmérést képzett mérnök-tisztek hajtották végre, akiknek nagy része korábbi, kisebb részletfelmérésekbol szerzett tapasztalatokkal is rendelkezett (a felméroi tisztséget a század közepén vezették be a hadseregben). A birodalom tartományait, országait külön-külön mérték fel. A legnagyobb egybefüggo területet a Magyar Királyság felvétele jelentette (965 szelvény), a munkálatokat Andreas von Neu ezredes vezette. A felmért területek idobeli sorrendjét elsosorban a katonai igények (háborús határvidékek, potenciális támadás veszélye), de részben a gazdasági megfontolások is (bányavidékek, nyersanyagban gazdag területek) befolyásolták. A felmérés több szempontból sem nevezheto egységesnek, ami megnyilvánul a területenként és idoben is változó jelkulcs alkalmazásában, a szelvényezési rendszerek kialakításában, a felmérés módszereiben, a mérések muszerellátottságában, valamint a térképlapok országonként eltéro mélységu kidolgozottságában is. A felvételi munkákat végzo hatvan tiszt évente egyenként átlagosan három térképszelvényt készített el. A birodalom teljes területére 3400 db szelvény készült el, a felmérés 1763-tól 1787-ig tartó ideje alatt. A Magyar Királyság területére 965, a mai Magyarország területére 463 szelvény esik.
 

1. kép. Az I. katonai felmérés szelvényeinek áttekinto térképe (Magyar Királyság).

A felmérés geodéziai háttere

    A felmérés nem rendelkezett szabatos geodéziai alapokkal, csak grafikus háromszögelést végeztek méroasztalok használatával. Geodéziai alapok hiányában a felmérés térképei vetülettel, vetületi rendszerrel nem rendelkeztek. A felmérés során magassági méréseket nem végeztek, a térképek nem tartalmaznak sem relatív, sem abszolút magassági adatokat. A domborzati viszonyokat elsosorban szemmértékkel, becsléssel állapították meg (hegyvidéki területeken kezdetben a teljes mérés szinte csak becslésbol állt) és vezették a térképekre.
    Ahol csak lehetett, igyekeztek használni a korábban készült részletfelmérések térképeit (pl.: Mikoviny bányatérképei), a megbízhatónak vélt jellegzetes pontokat átvezették az új térképekre is. A felvételi méretarány 1 : 28 800 volt, bár egyes területeken ettol eltértek (gazdaságilag, katonailag kiemelt jelentoségu területeken 1 : 7 400, Osztrák-Németalföld területén 1 : 11 520 méretarányokban végezték a felmérést). A méretarányszám értéke az öl-rendszer következménye, mely szerint a térképen mért 1 hüvelyk a valóságban 400 ölnek felel meg. A 400 öl 1000 lépéssel egyenértéku (egész, vagy egyszeru katonai mérték), míg 5000 lépés egyórányi menetidonek felel meg. A térképen így viszonylag egyszeruen lehetett távolságokat (és egyben menetidoket) mérni. A felvételi szelvények mérete 24 x 16 hüvelyk (63,2 x 42,1 cm), mely a valóságban 2,4 x 1,6 mérföldnek (18,2 x 12,1 km) felel meg.
    Magyarország területén a térképezés kezdopontjául egy Pilis községtol keletre található présházat jelöltek ki. Ebben a pontban méréssel kituzték a kelet-nyugati, majd erre merolegesen az észak-déli irányt, és ebbol a tájékozott szelvénybol kiindulva grafikus módszerekkel háromszögelési hálózatot létesítettek egészen a határvidékekig. Az eljárást a felvétel során módosítani kellett a háromszögelés tervezésének alapjául szolgáló térképek pontatlansága miatt. A térképezés során a felmérotisztek (mappeur) a tereptárgyakat a háromszögelési hálózatokat alapul véve mérték. A mérésekhez méroasztalt (távcsöves vonalzóval, szelencés libellával, függoónnal) használtak, amivel gyakorlatilag a háromszögelési hálózat surítését végezték el irányzással és metszéssel. A részletpontokhoz a távolságok mérését mérolécek, méroszalagok segítségével, lelépéssel, vagy egyszeru becsléssel határozták meg.
    Az elkészült térképek szelvényezése is vegyes képet mutat. A térképmu minden szelvényén megtalálható az adott szelvény száma, a felmérés éve, a terület közigazgatási beosztása, valamint a felmérést vezeto tiszt neve. A szelvényezés rendszere (a szelvények elnevezése) azonban országonként, tartományonként - a felvétel módjának már említett sajátosságai miatt - eltéro volt. A korabeli Magyarország területén a felmért területet (már a felvétel során) oszlopokra és sorokra bontva állt elo a szelvényezési rendszer. A szelvények száma a megfelelo oszlop és sor kombinációjaként állt elo (Colonne, Sectio). Az oszlopokat nyugatról kelet felé, a sorokat északról dél felé számozták növekvo sorrendben. Az elkészült felvételi térképekrol (Original Aufnahme) a felmérotiszt egyetlen másolatot készített (Kopie, Reinzeichnung). Az eredeti szelvény tartalmát tekintve pontosabb, a kópia viszont rendszerint szebb kivitelu, színesebb volt. Mind az eredeti térkép, mind a másolat szigorúan titkosnak volt minosítve. A térképek így nyomdai sokszorosításban sem jelentek meg, minden szelvény csak kéziratos formában készült el.

A térképek jelkulcsa, ábrázolási módszerek

    A felmérésnek nem volt elore kidolgozott és meghatározott jelkulcsa, bár az egyes országrészek térképei jelkulcsukat és az ábrázolt objektumok típusait tekintve nagy hasonlóságot mutatnak, így valószínusítheto, hogy a térképezéshez létezhetett valamilyen egységes utasítás. A felmért és a térképeken ábrázolt tereptárgyak közül a legfontosabbnak a közlekedési elemeket tartották. Az utakat jelentoségük szerint kategorizálva ábrázolták, az út szélességének és járhatóságának (helyenként szöveges) megjelölésével. A vízrajzi elemek ábrázolása is kiemelt szerepet kapott: csakúgy, mint az utak esetében, itt is törekedtek a méretaránynak megfeleloen elérheto legnagyobb részletességre. Feltüntették a folyóvizeket (amennyiben lehetett, mérethelyes ábrázolásban), az állóvizeket, mocsarakat, lápos területeket, gázlókat, valamint az átkelohelyeket. A domborzat ábrázolásánál (mérés hiányában) a terepformák, domborzati idomok jellegének visszaadására törekedtek. A domborzati elemeket alaprajzszeruen, a lehetoségekhez mérten helyzethuen próbálták ábrázolni. A domborzat megjelenítése keresztcsíkozással történt, az enyhébb lejtoket hosszabb, vékonyabb csíkokkal, a meredekebb térszíneket vastagabb csíkozással jelölték. Ez a domborzatábrázolási technika a kor kartográfiai módszereinek megfelelo volt, egyben kétségkívül esztétikus hatású, jól alkalmazva (és foleg hegyvidéki tájak esetén) viszonylag érzékletesen festi le a domborzati viszonyokat, ugyanakkor a pontos navigálást, a méréseket nem teszi lehetové, sot hegyvidéki területek esetén a térkép olvashatósága is csorbát szenved. A közigazgatási egységek határait, illetve az ezeket azonosító tereptárgyakat is felmérték, így a határkövek, határoszlopok, illetve a határvonalak mentén futó természetes, vagy mesterséges objektumok is megtalálhatóak a térképeken. Szintén nagy részletességgel ábrázolták az épített objektumokat (lakóházak, tanyák, templomok), törekedtek a helyzethu ábrázolásra, a mérethelyes ábrázolás azonban a méretarány miatt a kisebb épületek esetén nem volt lehetséges, így ezeket az objektumokat egységes jelekkel kellett a térképeken helyettesíteni. Az épületeket építoanyaguk szerint kategorizálva ábrázolták. Piros színnel (így kiemelten) jelölték a koépületeket, és külön jelkulcsi kategóriát képviseltek a tanyák és a templomok is. A földfelszín egyéb fedettségeit tekintve, az ábrázolásban színárnyalatok és felületi jelek alkalmazásával különítették el a szántókat, a kerteket, a szoloket, az erdoket és a legeloket. Az ipari és egyéb objektumokat (kutak, sorompók, stb.) jellemzoen jelekkel, gyakran magyarázó megírással együtt ábrázolták. Névrajzát tekintve a térképeken nagyrészt folyóírásos szövegek találhatók, csak elvétve lelhetünk nyomtatott betukre. A megírások - foleg a magyarázó megírások - a felméro tisztek származásának következtében javarészt német nyelvuek. Többnemzetiségu területeken igyekeztek legalább a települések neveit a nemzetiség(ek) nyelvein is megírni.