Bemutatkozott a PlayStation 4

forrás: Prím Online - 2013. február 21.

A Sony Computer Entertainment bejelentette a PlayStation játékkonzol legújabb, továbbfejlesztett kezelővel rendelkező, valamint nagyobb kompatibilitást és jobb játékélményt ígérő negyedik generációját. A hét év után frissített gépet a Microsoft Xbox és a Nintendo Wii ellenfelének szánja a gondokkal küzdő japán gyártó.

A cég szerint a New Yorkban helyi idő szerint szerdán bejelentett PS4 lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egy gombnyomással valós időben közvetítsék játékmenetüket az interneten, vagy megosszák a felvett anyagot közösségi oldalakon.

Emellett a PS4-re okostelefonokat, táblagépeket és a PlayStation Vita kézi játékkonzolt is csatlakoztatni lehet, amelyek második képernyőként és kiegészítőként is képesek funkcionálni. A konzol DualShock 4 névre keresztelt új kezelőjén érintőfelület is helyet kapott.

A Sony a készülékkel "a leggyorsabb, legerősebb játékhálózatot" akarja létrehozni, elsősorban a közösségi funkciókra és az internetes megosztási- és letöltési lehetőségek kiterjesztésére összpontosítva. Többek között "felhőben" tárolt, streamelhető játékokat tervez kínálni a cég, ugyanakkor a PlayStation 3 programjai nem fognak futni az újgenerációs konzolokon.

 

A PS4 főbb technikai újdonságai

 

A Sony azután lépett a telefonok és tabletek integrálása, valamint a felhős megoldások irányába, hogy a mobiltelefonos programok egyre nagyobb szeletet szakítanak ki az évi 80 milliárd dolláros értékűre taksált játékpiacból. Egyes felmérések szerint ma már a játékok 10 százalékát mobilon és táblagépen űzik a felhasználók.

A konzol árát és piacra dobásának pontos idejét nem közölte a Sony, de még idén elérhető lesz a vásárlók számára a gép, amelybe nyolcmagos processzort és 8 gigabájt memóriát, valamint egy 1,84 teraflop teljesítményű videokártyát építenek be.

 

 

A japán cég legutóbb 2006-ban frissítette a PlayStation szériát. Jelenleg a Sony konzolja csak a harmadik legnépszerűbb gép a piacon a Wii, valamint az Xbox mögött, amelynek legújabb verzióját a nyáron mutatja be a Microsoft.

Egyes elemzők szkeptikusan nyilatkoztak a PS4 sikerét illetően, elsősorban a megváltozott piaci viszonyok, azaz a telefonos játékpiac erőre kapása és a konzolgyártók közötti verseny erőssége miatt. A Fitch hitelminősítő intézet csütörtöki elemzése szerint a PS4 "nem fogja megmenteni" a Sonyt, amelynek játékpiaci profitja az idei első negyedévre 3 milliárd jenre csökkent a tavalyi 29 milliárdról, illetve a 2003-as 113 milliárdról.

 

 

 

 

 

Kulcsszavak: PlayStation, Sony
Vissza