Bemutatkozott a Lumia 625 [Videó]

Farkas Norman - 2013. július 23.

A Nokia leleplezte legújabb, Windows Phone 8 Amber rendszer köré épülő készülékét, a Lumia 625-öst. A kedvező árú telefon átlagos felszereltséggel, de meglepően nagy, 4,7 hüvelykes megjelenítővel száll ringbe a középmezőnyben.

Csak a múlt héten érkeztek az első kiszivárgott fotók a Nokia középkategóriás üdvöskéjéről, mely a minap át is esett a hivatalos bemutatáson. A Lumia 625 névre keresztelt mobil az új Windows Phone 8 Amber rendszerverzióval a fedélzetén érkezik meg a piacra ebben a negyedévben, ára 220 euró (kb. 65 ezer forint) körül alakul. A vásárlók narancssárga, citromsárga, világoszöld, fekete és fehér árnyalatokban juthatnak majd hozzá a kiszemelt kütyühöz, de ha később meggondolnák magukat, néhány mozdulattal lecserélhetik a hátlapot egy másikra.

 

 

A fenti összegért elég kellemes felszereltséget kapunk, ugyanis a 159 grammos és 133,25 x 72,25 x 9,15 milliméteres készülékbe LTE modemet, WiFi, A-GPS (+Glonass), valamint Bluetooth (4.0) modult, kétmagos, 1,2GHz-es Snapdragon S4 processzort, 512MB RAM-ot, illetve microSD kártyával bővíthető, 8GB belső tárhelyet is pakoltak a Nokia emberei. A Lumia 625 képalkotási képességeiért egy VGA előlapi és egy 5 megapixeles, LED villanóval segített hátlapi kamera felel, energiaellátását pedig egy 2000mAh kapacitású akkumulátorra bízták, mely elméletileg 23 napos készenléti időt, vagy több mint 15 órányi beszélgetést tesz lehetővé 3G hálózaton egy feltöltéssel. Ezt az összeállítást az előlapon elterülő 4,7 hüvelykes, 800 x 480 pixel felbontású (WVGA) IPS érintőképernyővel koronázták meg, amely erős napfényben is jól olvasható, továbbá érzékenysége miatt kesztyűben is kezelhető. Érdekesség, hogy a Nokia a középkategóriában próbál szerencsét egy "nagyképű" okostelefonnal, miközben csúcsmodelljeibe eddig nem tett 4,5 colnál nagyobb átmérőjű kijelzőt.

Jó hír, hogy a Nokia néhány, a Lumia 1020-szal egy időben bemutatott szoftveres újdonságot is biztosít a Lumia 625 számára: ilyen például a Nokia Smart Camera app.

 


A Lumia 625 készülékhez kapcsolódó sajtóközleményt a következő oldalon találod.

 

Vissza