Szűrés
A(z) Huawei kulcsszót tartalmazó cikkek
80 millió okostelefon értékesítése a cél a Huaweinál
A Huawei egy sajtókonferencián beszélt idei terveiről, melyek között szerepel, hogy 80 millió okostelefon szállítása cél 2014-ben. Bár ez nem jelenti azt, hogy minden telefont sikerül is eladni, de ez egyben a kereslet növekedését is jelentheti.
Június vége előtt debütál a Huawei dual OS mobilja
Egyre több gyártót kezdenek izgatni a dual-boot, azaz két rendszerrel telepített, s azokat felváltva futtatni képes okostelefonok. Úgy fest, a Huawei is közéjük tartozik: a Kínai gyártó már 2014 második negyedévében be szeretné mutatni újdonságát, melynek fedélzetén a Windows Phone és az Android is megtalálható lesz.
A Snapdragon 801-nél is erősebb a Huawei új processzora
A kínai gyártó saját fejlesztésű megoldásai eddig nem voltak egy szinten az erősebb, nevesebb konkurens mobil chipsetekkel, ám az új Kirin 920 még a Qualcomm Snapdragon 801-et is lehagyja a tesztekben.
Huawei Talk Band B1 – headset egy okoskarkötőben
A Huawei is megveti a lábát a hordható eszközök piacán. Ahogy az már korábbi hírekből sejthető volt, a vállalat az MWC-n leplezte le első okoskarkötőjét, a TalkBand B1-et, amely fülesként is használható.