Szűrés
A(z) alkalmazás kulcsszót tartalmazó cikkek
Hogyan fejlődnek az applikácók az okostelefonokon?
Mindennapi életünk nagy részét sok esetben az okostelefonokon beállított applikációk használatával tesszük egyszerűbbé, kényelmesebbé. De nem mindig állt ez rendelkezésére az emberiségnek. Gondoljunk csak bele mennyivel hamarabb léphetett volna a holdra (1969. július 20.) az első ember (Neil Armstrong), ha rendelkezésére áll a NASA-nak abban az időben csak a töredéke azoknak az applikációknak, melyet az Apple 2008-ban indított útjára (App Store). De ahogyan azt az elhíresült mondás is állítja: „Kis lépés az embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek”, az appoknak is van történelmük.
A mobilunkon tárolhatjuk hiteles koronavírus-tesztünket
A napokban debütál a digitális személyazonosítással foglalkozó ID&Trust fejlesztése, a GoodID COVID-19 Green megoldás, amelyet elsőként a Róbert Magánkórházban próbálnak ki. Ennek köszönhetően az egészségügyi intézmény által elvégzett koronavírus tesztről egy ingyenes digitális igazolást kaphatunk. A Róbert Magánkórház által kiállított és az eredmény értelmezése céljából magyarázó színkódokkal ellátott igazolás időveszteség nélkül kerülhet be az Androidon és iOS-en egyaránt futó GoodID mobil irattárca alkalmazásba, ezáltal mindenféle élethelyzetben érintésmentesen használható, hiteles, ellophatatlan és feltörhetetlen.
A Vive Sync üzleti alkalmazás béta verziója ingyenesen letölthető
A HTC VIVE bejelentette, hogy a VIVE Sync távoli kollaborációs és meeting alkalmazásának béta verzióját mostantól, az üzleti felhasználók és távolról dolgozók számára ingyenesen elérhetővé teszi. A kifejezetten üzleti felhasználók számára fejlesztett, a kommunikáció és a produktivitás növelését célzó alkalmazás, a Vive Sync, egy olyan biztonságos és intuitív VR kollaborációs eszköz, amely lehetővé teszi mind a belsős, mind a külsős csapatok számára a virtuális térben való találkozást.
Újabb funkciók a Samsung Smart TV kínálatában
A Samsung elsők között teszi elérhetővé az Apple Music alkalmazást Smart TV készülékeibe integrálva, így a televíziók szórakoztató funkcióinak köre tovább bővül az Apple Music 60 milliós zenei kínálatával, több ezer lejátszási listával, videóklippel és rádióadással. A felhasználók több mint 100 országban hallgathatják a kedvenc számaikat az Apple Musicon, a Samsung tévéjükön keresztül.