Az LG szakít a táblagép piaccal?

Farkas Norman, 2012. június 21. 16:29

Az utóbbi időben nem tudtunk beszámolni egyetlen LG táblagépről sem, s most úgy tűnik, ez a helyzet változatlan marad. A dél-koreai gyártó ugyanis visszatáncol a tablet piactól, s minden eddiginél jobban az okostelefonokra fog fókuszálni.

Ken Hong, az LG szóvivője elmondta, hogy a vállalat a több lehetőséggel és nagyobb haszonnal kecsegtető okostelefonok frontján szeretne érvényesülni, ezért egyelőre felhagy a táblagépek fejlesztésével. Nem meglepő, hogy a dél-koreai gyártó a HTC-hez hasonló döntésre jutott, hiszen ahogy a HTC Flyer, úgy az Optimus Pad sem volt túlságosan sikeres modell. Ennek fényében a vállalat érhető módon nem érezte úgy, hogy ez a termékvonal megérné a további befektetéseket.

Érdekesség, hogy az LG a táblagép piac mellett a Windows Phone 8 platform felé sem mutat érdeklődést a Microsoft tegnap bejelentése alapján, ezért úgy tűnik, a vállalat szinte minden idejét és energiáját az androidos telefonok fejlesztésére kívánja fordítani.

 

[Forrás: Into Mobile]