Az Apple tényleg a nagy kijelzők felé veszi útját?

Czipperer Dia - 2014. január 22.

Sokan még mindig kitartanak amellett, hogy az Apple is beáll a többiek mögé, és belevág a nagykijelzős mobilok gyártásába. Ha fontolóra vesszük ezt a lehetőséget, marad-e létjogosultsága az iPad mininek? Tényleg feladná az Apple egyediségét? Mindenesetre az iPhone 6-ról már keringenek a pletykák.

Alig, hogy kijött a két új iPhone, az 5S és az 5C modell, máris az utód került a fókuszba. Vajon ezúttal mivel készül a cupertinói vállalat?

Biztosat még nem lehet tudni, hiszen az Apple szeret a végletekig titkolózni, ám annyi biztos, hogy mire a debütálás közelébe kerülünk, már komplex, kiforrott” elméletek versenyeznek majd egymással. Az egyik kitartó tábor szerint az Apple a nagy kijelzők felé mozdul el, én nem is egy, rögtön két készüléket dob piacra még ebben az évben.

Bár köztudott, hogy az Apple háza táján a kijelzőméret növelése olyan, mint egy foghúzás: lassan megy, de aztán állandósul a helyzet. Vagyis kisebb sosem lesz, csak nagyobb, az meg szökőévben egyszer.

Na, de ha már nagyobb, akkor mennyivel? 0,5 hüvelyk növekedés volt az iPhone 5 esetében, és azóta sem. Meg persze azelőtt sem nagyon, a 3,5 hüvelyket stabilan tartotta évekig.
 

Az iPhone 5-nél következett be a forradalmi változás, a kijelzőméret elérte a 4 hüvelyket


A legújabb pletykák szerint felgyorsulhat ez az ütem, ugyanis az iPhone 6 kapcsán két modellről is beszélnek, mindegyik nagyobb kijelzővel rendelkezne: lenne egy 4,7 és 5,7 hüvelykes modell. Ez utóbbi mérete már erősen közelít egy phabletéhez, így meg is jelent a találó elnevezés, az „iPhablet”.

Természetesen a debütálásról is vannak már találgatások, ahogy mindig. A Techradar és a CNET a kínai QQ.com oldalra hivatkozva arról ír, hogy az új modellek a júniusi WWDC-n mutatkoznak be.

Magát, Tim Cookot is faggatják a kérdésről, aki múlt héten, a China Mobile iPhone értékesítésének sajtóeseményén elmondta, hogy a felhasználók sok újdonsággal találkozhatnak majd, ám ők sosem beszélnek a jövőbeli tervekről – amit eddig is tudtunk.

Már 5,5 hüvelykes modell is szerepelt a kalapban, és persze az 5S-nél és 5C-nél is felmerült a méretnövekedés – aztán mégsem így lett. Cook és csapata biztos jókat derül a már-már összeesküvés-elméletekbe hajló feltételezéseken, mint például azon, hogy a nagyobb méret mellett egyből hajlított kijelzős modellekkel is készülnek.

Kíváncsian várjuk a folytatást, hiszen a sok elemzői becslésből, találgatásból és trendből a végén egész kis kerek kép alakulhat ki.

 

Vissza