A hajlított iPhone a hét vicce [Videó]

Czipperer Dia - 2014. szeptember 26.

A napokban mi is beszámoltunk arról a kísérletről, amelyben hajlításpróbának vetették alá az Apple új mobilját. Aztán jött a ráadás, hogy a még a Samsung korábbi zászlóshajó modellje, a Galaxy Note 3 is strapabíróbb. Már a mémek is elkezdtek megjelenni.

A PhoneArena oldalán leltünk egy, a Gadget Love által posztolt érdekes fotóra. Rögtön tudtuk miről van szó: az iPhone 6-ból csináltak viccet. Az alap már megvolt, hiszen napok óta másról sem lehet hallani, mint hogyan hajlik az új iPhone 6 (leginkább csak egy irányba, aztán semerre, mint a beállt derék – szerk.).

Persze, ha már iPhone, akkor már teszteljük le a palettát alapon több mobilt is hajlítástesztnek vetettek alá az elmúlt napokban. Mint azt már láthattuk, a Samsung Galaxy Note 3 mobilja jól bírta a kiképzést, nem igazán viselte meg az eset.

A napokban bemutatkozott BlackBerry Passportot sem lehet kihagyni a „kihívásból”. Szándékosan használtam a kifejezést, mert ez az egész már-már a jeges vizes kihívásra emlékeztet – csak éppen telefonokkal.

Na, de ha már Passport, nézzük, hogyan hajlik/törik Bloomberg módra:
 


Nos, a Passport is lebénult a művelet során. Hoppá!

Úgy látszik, nem minden készülék éli túl a kiképzést, és ez nem egyedi Apple sajátosság. Mindenesetre a Samsung nagyot kaszálhat abból, hogy a Note 3at nem sikerült meghajlítani. Már reklám is készült az Apple kigúnyolására, ahol kicsit felnagyították az iPhone 6 „derék becsípődését” a Galaxy telefonok javára.
 


És végezetül, íme a mém:
 

 

Forrás: Teamcoco.com, Phonearena.com

Vissza