Samsung Galaxy Ace 4 teszt – színfolt a szürke középmezőnyben

Farkas Norman - 2015. január 21.

Górcső alá vettük a Samsung Galaxy Ace sorozat legújabb tagját, melyről hamar kiderült, hogy egy igencsak szerethető középkategóriás készülék. A gyors működés, a mezőnyben nem mindennapi Super AMOED kijelző és az LTE támogatás egyaránt az Ace 4 mellett szól, ellentétben a szappantartó dizájnnal, amit már nagyon ununk.

Bevezető

A Samsung kicsit összekuszálta a dolgokat, mielőtt megjelent tesztünk alanya, a hazánkban hivatalosan Galaxy Ace 4 néven elérhető ár/érték arány bajnok okostelefon, a dél-koreai óriás ugyanis 2014 júniusában ugyanezzel a névvel bemutatott egy készüléket, ami végül Trend 2-ként került fel az üzletek polcaira. Az „igazi”, G357FZ modellszámú Galaxy Ace 4-ről csak hónapokkal ezután hullott le a lepel, de hogy ne legyen olyan unalmasan egyszerű és átlátható a sztori, Galaxy Ace Style LTE néven debütált a telefon.

Az Ace 4 a sorozat korábbi tagjaihoz hasonlóan viszonylag sokat nyújt kedvező áron, de nála találkozhatunk először az inkább a felsőkategóriás mobilokra jellemző Super AMOLED kijelzővel, ami élénk színeivel és remek betekintési szögeivel messze túlmutat a belépőszinten elterjedt TFT LCD panelek képességein. A szuper kijelzőt erős hardver, 5 megapixeles kamera és LTE modem veszi körül, a fedélzeten pedig friss Android rendszer szaladgál. Így az Ace 4 osztályán belül magasra teszi a lécet, persze ez a készülék sem tökéletes – használata során belefutottam néhány zavaró hiányosságba is, melyekről természetesen be fogok számolni az alábbi sorokban.

Dizájn

Bár a telefon nem csúnya, semmiféle újdonságot nem fedezhetünk fel a külsejében, ha már találkoztunk az elmúlt években Galaxy mobilokkal. Az Ace 4 ugyanis a Galaxy S III-mal bevezetett, szögletes sarkokat nélkülöző dizájnnal próbál hódítani, ami kezd már kicsit unalmassá válni, viszont kényelmes fogást kínál és barátságos kisugárzást kínál. A telefon anyaghasználatában a plasztik dominál, ezt pedig a fehér és fekete változat esetében is jól mutató, krómhatású díszkeret igyekszik feledtetni a felhasználóval.  A lepattintható hátlap egyhangúságát egy a közepén hosszirányban végigfutó, csíkozott mintájú sáv próbálja feldobni, aminek további előnye, hogy csúszásmentes felületként szolgál a készüléket hátulról megtámasztó ujjunk számára. Bár műanyagból van, az Ace 4 nem recseg-ropog a kezünkben és illesztési hibákat sem fedezhetünk fel rajta, a Samsung jó munkát végzett az összeszerelés során.

 

 

A telefon méretei kifejezetten kellemesek, az óriásmobiloktól eltérően akár egy kézzel is kényelmesen használható.

Ami az elemek elrendezését illeti, elég praktikus felállás vár minket: a készülékház tetején a 3,5 mm-es jack audio csatlakozó árválkodik, bal szélen a hangerőszabályzó gombpáros, jobb oldalon pedig a ki/bekapcsoló gomb kapott helyet. A töltésre és adatszinkronra használatos microUSB port a telefon alján csücsül a mikrofonnak kialakított nyílás társaságában. Az előlapot a 4,3 hüvelykes kapacitív érintőkijelző uralja, ami fölött a gyártó logója, a hangszóró és egy videocsevegésre használatos, 1,3 megapixeles kamera található. A panel alatt a Samsung telefonjainál megszokott vezérlőgomb trió látható, középen a fizikai Home gombbal, amitől balra a kapacitív, háttérvilágítással megáldott Alkalmazásválasztó/Menü, jobbra pedig a szintén érintésérzékeny Vissza gomb lapul. Ez utóbbiak fényérzékelő híján nem tudják, mikor kellene világítaiuk, de szerencsére beállítható, hogy bekapcsolt kijelző mellett ne, csak bizonyos ideig, vagy mindig világítsanak.

 

 

A mobil hátoldalán a már részben bemutatott akkufedél felső részén egymás után sorakozik a LED villanó, az 5 megapixeles, autofókuszos kamera és a kihangosító hangszóró, a csíkozott dizájnsávon pedig a gyártó méretes logója látható.

A kijelzőről

Ahogy már fent említettem, az Ace 4 egyik legnagyobb extrájának tekinthető a Super AMOLED technológiával készülő érintőkijelző. Bár a 4,3 colos panel csupán 800 x 480 képpont megjelenítésére képes, élénk színei miatt kifejezetten üdítő élmény ránézni és nem is pixeles.

A fényerő épp elegendő, bár rikító napsütésben kicsit csökken a kijelző olvashatósága. Itt kell megjegyeznem, hogy a fényérzékelő és a közelségszenzor is kimaradt a repertoárból, ami annyit tesz, hogy manuálisan kell beállítanunk a fényerőt a környezeti viszonyok függvényében, telefonáláskor pedig nem számíthatunk a kijelző – arcunk távolságát figyelembe vevő – automatikus ki/bekapcsolására, hanem híváskor rögtön elsötétül, és csak az arra hivatott gomb, illetve dupla koppintás révén lehelhetünk bele életet a vonal bontása előtt. Ezek apró, de a mindennapok során gyakran felszínre kerülő kellemetlenségek, amiket igazán elkerülhetett volna a Samsung az említett érzékelők beszerelésével.

 

Már rég kiderült, mi a különbség a TFT és az AMOLED kijelzők között. És most utóbbi kezd beszivárogni a középkategóriába. - kép: https://www.saznajnovo.com/2012/11/razlika-izmedu-amoled-i-lcd-ekrana/

 

Visszatérve magához a kijelzőhöz, a kontraszttal és a betekintési szöggel sincs gond, a látványt pedig egy csokor szoftveres finomsággal igazíthatjuk igényeinkhez. Választhatunk mozi, fotó, alapvető és adaptív (alkalmazkodó) képernyőmódok közül, a jól láthatóságot pedig az aktuális tartalmat figyelő automatikus színtónus funkció próbálja fenntartani.

Beállíthatjuk a nekünk tetsző betűstílust és számunkra ideális betűméretet is, előbbi esetben 5, utóbbinál 7 különböző opció közül választhatunk.

Szövegbevitelkor a Samsung saját fejlesztésű virtuális billentyűzetére támaszkodhatunk, amely szigetes elrendezésben tálalja az amúgy sem valami nagy gombokat. Fektetett nézetben kényelmesebben lehet pötyögni a készüléken, hiszen ekkor jelentős mértékben megnőnek a billentyűk, de némi használat után álló helyzetben is megszokható a gépelés. Lehetőség van különböző harmadik féltől származó billentyűzetek letöltésére és használatára is, tehát ha valamiért nem jön be a gyári megoldás, könnyedén válthatunk.

Hardver

Üdítő volt látni, hogy bár a középmezőny alsó szegmensébe pozícionálták, az Ace 4 igen erős hardverrel rendelkezik. A gép lelke egy 64 bites Qualcomm Snapdragon 410 SoC, amiben egy négymagos, 1,2GHz-en ketyegő processzor és Adreno 306 grafikus gyorsító dolgozik, ráadásként pedig integrált LTE modemet is tartalmaz. A lapkát 1GB RAM és 8GB belső tárhely egészíti ki, de mivel utóbbiból cirka 3 és fél GB-ot elfoglal a rendszer, csak kb. 4 és fél GB marad a felhasználó számára. Persze emiatt nem kell különösebben aggódni, hiszen a tárhely microSD kártyával bővíthető, méghozzá az akkumulátor kivétele nélkül.

 

 

A fenti hardveregyüttes a szintetikus tesztekben is bizonyított (lásd a képernyőfotókat), használat során pedig remek működési sebességet kínál. Ez részben a szerény felbontású (de így is gyönyörű képet adó) kijelzőnek köszönhető, aminek meghajtása már-már gyerekjáték a négymagos processzor számára. Legyen szó az alkalmazások indításáról, böngészésről, vagy az alapfunkciók működéséről, az Ace 4 nem áll meg zavaró másodpercekre gondolkodni, teszi a dolgát, ahogy kell. Ez a jelenség pedig igazán figyelemre méltó ebben a szegmensben, a Galaxy Ace 4 tulajdonosok pedig elégedetten állapíthatják meg, hogy már nem kell százezer forintos magasságokban gondolkodni, ha gördülékenyen működő androidos telefonra vágyunk.

Az eddig felsoroltak mellett természetesen megvan a készülékben minden, amit egy okostelefontól elvárunk: van WiFi, Bluetooth és NFC is, továbbá adott a navigáláshoz elengedhetetlen A-GPS modul. A kábeles kapcsolódáshoz a microUSB 2.0 csatlakozót használhatjuk, a mobilnetezést pedig GPRS, 3G, HSPA+ és LTE hálózaton is folytathatjuk, utóbbin akár 150Mbps-os letöltési és 50Mbps-os feltöltési sebesség mellett.

Szoftver és multimédia

A készüléken az Android rendszer Samsung TouchWiz felületébe öltöztetett 4.4.4 KitKat verziója fut, kellemes sebességgel. Az UI ugyan nem témázható, de igen magas szinten az ízlésünkhöz igazíthatjuk. A lezárt képernyőt két különböző effekt kíséretében oldhatjuk fel, a kezdőképernyő pedig maximum 5 oldalból állhat, melyekre tetszés szerint pakolhatunk ki alkalmazás ikonokat és widgeteket. A kezdőlap rögtön szerkesztő módba vált, ha egy csípő gesztust végzünk ujjainkkal, vagy hosszan nyomjuk a képernyő egy szabad pontját.

Ha lehúzzuk a képernyő tetejéről az értesítési sávot, akkor a gyártótól megszokott elrendezés fogad minket: legfelül, jobbra a beállítások menő gyorsgombja helyezkedik el, alatta az oldalra görgethető, különöző kapcsolókat felvonultató sáv látható, ami alatt a fényerő manuális szabályzására szolgáló csúszka csücsül. A hasznos elemek után sorakoznak a különböző appoktól és a rendszertől érkezett értesítések, melyek átláthatósága hagy némi kívánni valót maga után, főleg, amikor sok van belőlük.

 

 

Bár szoftveres fronton nem lehet okunk panaszra, van néhány, a gyártó felsőkategóriás telefonjaiban megtalálható okosság, ami kimaradt az Ace 4-ből. Ilyen például a többablakos üzemmód, ami ennél a képernyőméretnél szerintem nem is lenne érdemben használható.

A gyári felhozatal részét képezi a jegyzetkészítő, a számológép, a diktafon, a DropBox, az S Tervező, a Chrome böngésző, a Hangouts, a Maps és a YouTube kliens is, a Play Áruházból, illetve a Samsung Apps alkalmazásboltból pedig számtalan további program közül válogathatunk.

A zene szerelmesei a Play Zene és a samsungos zenelejátszó alkalmazásra is támaszkodhatnak, utóbbiban van lehetőség a hangzás babrálására (Eq) és a lejátszás sebességének módosítására is. Jó hír, hogy a felszereltség részét képezi az RDS FM rádió is (külön alkalmazással), amely a csatlakoztatott fülhallgató kábelét használja antennának (enélkül nem használható), cserébe viszont képes rögzíteni az adást és időzíthető a kikapcsolása. A telefon videolejátszójának nem okoznak fejtörést a HD felbontású anyagok, akadás nélkül, szépen játssza le azokat.

Az Ace 4 hangszórója jó szolgálatot tesz a hívások kihangosításakor, zenehallgatásra viszont nem a legjobb eszköz; mind hangerő, mind pedig hangminőség terén jobb lehetne, de így sem olyan vészesek a képességei. A gyári fülesen keresztül sem szólnak rosszul a zenék, de ne várjunk túl sokat. Aki kényes a hangminőségre, bizonyára be fog szerezni egy jobb fülhallgatót.

A telefon képalkotási képességeit egy 5 megapixeles, autofókuszos kamera határozza meg, amit gyenge fényviszonyok között LED villanó segít a munkában. A kameraszoftver támogatja a geotagging funkciót, tartalmaz időzítőt (2,5 vagy 10 másodperces késleltetés) és több fotóüzzemódot is kínál, melyek a következők: automata, legjobb fotó, sorozat, sport, panoráma, éjszakai és szép arc. Maximum 2560 x 1920 pixel felbontású fotókat lőhetünk a telefonnal, ha videózni szeretnénk, akkor pedig 30fps sebességgel készülő 720p felvételek jelentik a csúcsot, amelyek mono hanggal, MP4 formátumban kerülnek mentésre.

 

 

Ahogy a kissé borús időben készült teszfotók is mutatják, az Ace 4 kicsit bajvan van a színekkel, ha nem süt a nap, de a kép világosabb részei még ekkor is hajlamosak beégni, fehér foltokká válni. Egyébként a kategóriájához képest kellemes eredményeket produkál a készülék, makróban kifejezetten jó.

Üzemidő

A Galaxy Ace 4 energiaellátását egy 1900mAh kapacitású, a hátlap eltávolítása után könnyedén kivehető, cserélhető akkumulátor biztosítja. Egy feltöltéssel normál használat (1, másfél óra telefonálás, folyamatos online jelenlét WiFi-n vagy mobilneten keresztül, néhány Facebook poszt közzététele, a hírfolyam böngészése, e-mailek kezelése, pár fotó készítése, néhány weboldal megtekintése stb.) mellett egy napig simán húzza a telep, lightosabb időkben pedig akár másfél napot is elvisel újabb töltés nélkül.

Amennyiben szeretünk órákat tölteni játékokkal, ne nagyon távolodjunk el az áramforrásoktól, hiszen ahogy a legtöbb okostelefon, az Ace 4 üzemidejét is erősen befolyásolják az energiaigényes szórakoztató szoftverek. Ha netán idő előtt kifutnánk a szuflából, akkor értékes órákkal hosszabbíthatjuk meg az üzemidőt az Ultratakarékos Üzemmód bekapcsolásával, amely fekete-fehérre változtatja a kijelzőt és kikapcsol minden felesleges funkciót – csak a telefonálást, az üzenetkezelést és néhány alkalmazást hagy futni.

 

 

Végszó

A Galaxy Ace 4 sorozatának méltó képviselője lett, ami igen színvonalas tudást kínál viszonylag olcsón. A hazai szolgáltatóknál kártyás csomagban 40-60 ezer forintba kerülő, előfizetéssel pedig akár fillérekért is beszerezhető mobil mérete pont jó az egykezes használathoz, gyorsan működik, friss rendszert futtat (sajnos azt még nem tudni, hogy kap-e Android 5.0 Lollipop frissítést, de ha ezt kiderítettük, frissítjük a cikket), támogatja az LTE adatátvitelt és értékelhető fényképeket készít. A negatívumok a műanyag halmozásában, az újításoktól 100%-ban mentes dizájnban és a fény-, illetve távolságérzékelő hiányában nyilvánulnak meg, ám ezeket könnyen feledtethetik a fentebb részletezett előnyök.

Az Ace 4-et bátran ajánlom kortól függetlenül mindenkinek, aki nem akar vagy tud egy kisebb vagyont költeni okostelefonra, de fontos számára a gyors működés és szeretné kiélvezni az Androidban rejlő lehetőségeket. Azok, akik fém burkolatra, 13-20 megapixeles kamerára, nyolcmagos processzorra, 2-4GB RAM-ra és Full HD kijelzőre vágynak, nyilván más árkategóriában kell keresgélniük. Az Ace 4 nem is szeretne többnek látszani annál, ami: egy kompakt, elérhető árú okostelefon, mely arra hivatott, hogy tömegekkel ízleltesse meg az olyan technológiákban rejlő pozitívumokat, mint az LTE, vagy a Super AMOLED.

Specifikáció

Méret, súly: 121,4 x 62,9 x 11 milliméter, 130,3 gramm

Operációs rendszer: Android 4.4.4 KitKat + Samsung TouchWiz felület

Processzor: négymagos (Cortex-A53), 1,2GHz-es Qualcomm Snapdragon 410 (MSM8916) CPU Adreno 306 grafikus gyorsítóval

Memória: 1GB RAM, 8GB belső tárhely, microSD kártyafoglalat

Kijelző: 4,3 hüvelykes, 800 x 480 pixel felbontású Super AMOLED

Csatlakozás: GSM, UMTS (3G) és LTE modul (max. 150Mbps letöltési sebesség), Bluetooth 4.0, WiFi (802.11/a/b/g/n), A-GPS+GLONASS, microUSB 2.0, NFC

Kamera: 1,3 megapixeles előlapi és 5 megapixeles, LED vakuval segített hátlapi kamera autofókusszal

Akkumulátor: 1900mAh Li-ion

Egyéb: fekete és fehér kiadás, microSIM kártyahely, RDS FM rádió, Google és Samsung szoftverek

 

Vissza