Plusz 100GB ingyenes OneDrive tárhely 2 évre egy kattintással

Farkas Norman - 2015. február 19.

A Microsoft az Egyesült Államokon kívülre is kiterjesztette Bing felhasználókat célzó promócióját, aminek keretében plusz 100GB OneDrive tárhelyre tehetünk szert teljesen ingyen. A néhány kattintással megszerezhető ajándék felhő tárhelyet 2 évig gondtalanul használhatjuk.

A Microsoft már korábban útjára indította az Egyesült Államokban a Bing Rewards promócióját, ami lehetővé tette a helyi Bing felhasználók számára, hogy 100GB extra OneDrive tárhelyre tegyenek szert teljesen ingyen, 2 év erejéig. Az egyéb régiókban élő felhasználóknak egy viszonylag macerás folyamatot kellett végrehajtaniuk, hogy plusz gigabájtokat kapjanak felhőjükhöz.

Úgy tűnik, a redmondi szoftveróriás végre meghallgatta az Egyesült Államokon kívül élő felhasználók kérlelő szavait, ugyanis lehetővé tette, hogy bárki hozzájusson a Bing Rewards révén elérhető 100GB OneDrive tárhelyhez. Az ajándék megszerzéséhez csupán annyi a dolgunk, hogy bejelentkezünk Microsoft fiókunkba ezen az oldalon.

 

 

Az akció kiterjesztésével gyorsan megnőhet a OneDrive népszerűsége, amivel jelenleg főként a Microsoft tárhellyel biztosan rendelkező Windows Phone felhasználók dolgozhatnak a mindennapjaik során. A korábban SkyDrive néven ismert szolgáltatás számtalan kisebb-nagyobb konkurenssel birkózik a piacon (pl. Google Drive, Dropbox, Box, Mega etc.), s nagy előnye, hogy az említett Windows Phone eszközökön a mély integrációnak köszönhetően képes gondoskodni a fotók, videók automatikus felhőbe mentéséről.

FRISSÍTÉS: Úgy tűnik, az akció máris lejárt, s ismét csak az Egyesült Államokban élő felhasználók élvezhetik a Bing Rewards által megszerezhető 100GB extra OneDrive tárhely előnyeit. Ha továbbra is szeretnél ingyen plusz tárhelyhez jutni, akkor ajánljuk figyelmedbe a Microsoft új promócióját, ami a Dropbox felhasználókat célozza meg.

 

[Forrás: WMPowerUser]

Vissza