A Samsung is utat tör magának a mobilfizetési piacon

Czipperer Dia - 2015. február 20.

A Samsung legújabb felvásárlásával fontos mérföldkőhöz érkezett: belép a mobilfizetési piacra. A dél-koreai vállalat felvásárolta az Apple Pay riválisát, a Loop Payt.

A Samsung maga jelentette be szerdán, hogy bekebelezték a Loop Pay mobilfizetési megoldást. A korábban még csak pletykaként terjedő hír tehát igaznak bizonyult, és az Apple után szabadon Samsung is szerencsét próbál a mobilfizetési megoldások terén. Az Apple Payjel ellentétben (NFC) azonban a Loop Pay mágneses titkosított továbbítási technológiát használ.

 

David Eun, a Samsung szakembere elmondta, hogy a jövőben a következő generációs szoftverekre és szolgáltatásokra fókuszálnak majd, és a Loop Pay pedig a mobilrészleghez csatlakozik majd. Azt is hozzátette, hogy a részleg a közeljövőben egy fizetési szolgáltatásokhoz alkalmas platformot fejleszt majd. 

A mostani felvásárlással a Samsung egy egyre inkább telített piacra lépett be, ahol egyebek mellett a PayPal, a Google és az Apple is jelen van.  Kíváncsian várjuk, mikor jelentik be az új platformot. A Techspot szerint a Galaxy S6-tal karöltve, az idei Mobile World Congressen mutatják be.

 

 

Forrás: Techspot.com; Kép: techtimes.com

Vissza