Az MWC-re látogat az Ubuntut futtató Meizu MX4

Farkas Norman - 2015. február 27.

A világ második Ubuntu Touch rendszerű okostelefonja a Meizu MX4 egyik változata lesz, amit Barcelonában, a Mobile World Congress során tár majd a nagyközönség elé a kínai gyártó.

Az első Ubuntu rendszerű okostelefon már egy ideje megkezdte hódítását Európában az androidos kivitelben is kapható Bq Aquaris E3.5 személyében. A középkategóriás készülék hardveres fronton nem nyújt kiemelkedőt, ezért nem feltétlenül üti meg az igazi ínyencek mércéjét, de már úton egy újabb Ubuntu Touch alapú versenyző, amely a technokratákat is leveheti a lábukról.

A Meizu MX4 speciális változatáról van szó, amely az alábbi kedvcsináló fotón is látható a merész „Több mint jobb” szlogen mellett. A készülék hivatalos leleplezésére a jövő héten, a Mobile World Congressen kerül majd sor, amikor remélhetőleg a várható árára és megjelenésének időpontjára is fény derül majd.

 

 

Az MX4 felszereltsége egyébként jócskán felülmúlja a fent említett By telefon tudásszintjét: előlapján egy 5,36 hüvelykes, 1920 x 1152 pixel felbontású IPS kijelző terül el, működését egy nyolcmagos big. LITTE architektúrára épülő processzor (négy Cortex-A17 és négy Cortex-A7 maggal) biztosítja, fotós képességeit pedig egy 20,7 megapixeles, akár 2160p videók rögzítésére alkalmas kamera határozza meg.

A telefon jelenleg a Meizu által fejlesztett, Android 4.4.4 KitKat rendszerre épülő Flyme OS 4.0 felülettel, illetve a szintén androidra építkező, de az Alibaba által megálmodott Yun OS-sel érhető el. A harmadik – és sokak számára a legizgalmasabb – kiadás lesz a Canonical mobil rendszerét futtató verzió.

 

[Forrás: GSM Arena]

Vissza