Telekom Hajó – vízre bocsátják Magyarország első mozgó videojátékos rendezvényét

Kütyü Magazin - 2017. április 13.

Ahogy a egy korábbi kampányában is elhangzott már: A Telekom összeköti Európát!  Ezúttal kis csavarral. Hajócsavarral, hogy egész pontosak legyünk, ugyanis legújabb rendezvényüket az Európa rendezvényhajó fedélzetén tartják meg, az Otherworld Youtuber csapatával közös szervezésben. Ez lesz az első videojátékos esemény hazánkban, amely az online kapcsolathoz kizárólag a Telekom 4G hálózatát használja, miközben a hajó megteszi 3 órás körútját a Duna fővárosi szakaszán.

A Hajó exkluzív megjelenési lehetőséget ad a videojátékos kultúra színe-javának, a hőskorszak retrojátékaitól kezdve, napjaink legnépszerűbb esport játékain át egészen a VR játékokig és alkalmazásokig. A közös játék élményét offline is át lehet élni, a klasszikus társasjátékok sem hiányozhatnak majd a fedélzetről.

A Telekom Hajó fedélzeten több telekom-partner is megjelenik majd: a Microsoft, a HP Omen, az LG, a Samsung, illetve a HTC Vive gémer-vágyálmok alapját képező eszközparkot az Astro és Audio-Technica fejhallgatói egészítik ki.

A rendezvény kiemelt programja a magyarországi esport színtér két domináns League of Legends csapatának barátságos mérkőzése lesz, a Team Horizon Reapers és a Wild Multigaming  összecsapását élőben lehet majd követni a Hajóról, Twitch livestreamen keresztül. Az élmény a Magyar LoLTV legendás kommentátoraival válik teljessé. A League of Legends mellett további népszerű kompetitív esport játékok is felvonulnak majd, a Telekom Hajóra látogatók összemérhetik képességeiket Overwatch és Halo 5: Guardians fordulók során is, és még számos kihívás vár rájuk.

Aki pedig levezetésül szeretne elmerülni a VR-technológia nyújtotta alkalmazásokban, megteheti ezt a külön ezen eszközöknek létrehozott VR-teremben.

 

Vissza