A Huawei P8 a TENAA adatbázisában

Farkas Norman - 2015. március 31.

Felbukkant Kína hírközlési hatóságának oldalán a cirka két hét múlva debütáló Huawei P8. Az újgenerációs divatmobil a cég saját fejlesztésű rendszerchipjével, illetve elődeinél jobb aksival és kijelzővel érkezik.

Úgy tűnik, a hamarosan bemutatkozó Huawei P8 megszerezte a TENAA engedélyét, ugyanis a készülék felbukkant a hatóság oldalán. Az alábbi képek mellett a jövevény tudáslistája is elérhetővé vált, ami a korábbi pletykákat igazolja, vagyis a P8 ütősebb akkumulátort és jobb kijelzőt tudhat magáénak, mint elődje, a P7.

A divatos megjelenésű, karcsú okostelefon lelke a Huawei által fejlesztett 64 bites Kirin 930-as chipset egy nyolcmagos processzorral megáldva, amihez 3GB RAM, 32GB belső tárhely jár – utóbbi ráadásul microSD kártyával tovább bővíthető. A fém burkolattal megáldott mobil előlapját egy 5,2 hüvelykes 1080p Full HD felbontású, nagy valószínűség szerint IPS technológiával készülő kijelző uralja, a hátlap egyik felső sarkában pedig egy 13 megapixeles kamera kukucskál egy kéttónusú LED villanó társaságában.

 

 

A Huawei P8 fedélzetén megjelenésétől fogva az Android 5.0 Lollipop rendszer, illetve az Emotion UI új verziója teljesít majd szolgálatot. A készülék hivatalos bemutatója április 15-én lesz, így piaci premierjére már ugyanebben a hónapban sor kerülhet. Ami a P8 árát illeti, a várakozások szerint kb. 500 dollár körül alakulhat.

 

 

[Forrás: GSM Arena]

Kulcsszavak: Huawei Ascend P8, TENAA
Vissza