Mikor jelenik meg az iPhone 5?

Farkas Norman - 2011. augusztus 1.

Találgatás vette kezdetét, ugyanis két forrás két eltérő időpontot jelölt ki az Apple új mobiljának érkezésére. Szerinted szeptemberben, vagy októberben debütál az iPhone 4 utódja?

A Gizmodo nevű weboldal egy e-mailre hivatkozik, amely az amerikai AT&T szolgáltató egy alkalmazottjától származik, és mely szerint szeptember végén jön ki cikkünk tárgya. Konkrétan az áll a levélben, hogy szeptember második felében nem engedi szabadságra a szolgáltató alkalmazottjait egy bizonyos, abban az időszakban megvalósuló esemény miatt. Naná, hogy az iPhone 5 megjelenését sejtik abban a két hétben. Bár az így saccolt időszakot alátámasztja több eddigi pletyka is a megjelenésről, amondó vagyok, hogy nem szabad biztosra vennünk az infót. Főleg azért nem, mert egy másik forrás szerint októberben kezdődik a mobil forgalmazása.

Az AllThingsD  idézte saját forrását, mely szerint biztosak abban, hogy az AT&T nem a következő generációs iPhone miatt veszi igénybe minden alkalmazottját szeptember végén, ugyanis ők ismerik a készülék debütálását övező terveket, és az – szerintük - októberre fog esni.

A múlt héten azt csiripelte a China Times, hogy az Apple szeptember második hetében készül az iPhone 5-öt útjára bocsátani, valamint arról is hallhattunk, hogy az Apple és az AT&T is felkészítette dolgozóit a készülék akkori „elindítására”.

Nem semmi, hogy mekkora pletykaáradat veszi körül az iPhone 5 megjelenését, de szerintem felesleges ezen a dolgon tépelődnie bárkinek is. Amit véleményem szerint biztosra vehetünk, hogy ősszel kijön a hőn áhított kütyü, addig is nyugodtan, békésen kövessük a mobil világ érdekes híreit.

Kulcsszavak: AT, Apple-hu, Apple, iPhone
Vissza