A Vodafone-nál debütált az Xperia Mini Pro

Kütyü Magazin - 2011. augusztus 17.

Megérkezett a méltán sikeres Sony Ericsson X10 Mini Pro utódja, ami a tökéletesítések révén még népszerűbb lehet elődjénél. Lássuk, mik a két modell közti különbségek!

Kicsi a bors, de erős – a maga kategóriájában legalábbis mindenképpen az a Sony Ericsson új mini okostelefonja, ami a kis mobilt kedvelők kedvence lehet. A rég bevált és sokak számára elengedhetetlen fizikai QWERTZ billentyűzet természetesen maradt, annyi újdonsággal, hogy a minimálisan megnövelt méret miatt könnyebb bármilyen szöveg bevitele, illetve az előzőhöz képest több, egészen pontosan 4x11 gombot rejt már a kicsúsztatható felület.

Éppen a méretnövekedésnek köszönhetően a karcmentes felületet kapott kijelző a korábbi 2,55 hüvelyk helyett immár 3 hüvelykes lett, a felbontásban pedig 320x240-ről 480x320-ra nőtt. Ráadásul elődjétől eltérően ez a kijelző már képes a többujjas vezérlésre is.

Ezeken kívül is szolgál újdonságokkal a piacon elérhető egyik legkisebb okostelefon: processzora több mint másfélszeresére gyorsult, hiszen az 1 GHz-es Qualcomm Snapdragon került bele, amihez 512 MB memória csatlakozik, ami egy micro SD kártyával 32 GB-ig növelhető.

Az 5 megapixeles felbontású kamera a LED-vakuval az elődhöz hasonlóan megmaradt, újdonság viszont a 8xos digitális zoom, ami eddig teljesen hiányzott, illetve igény esetén már 12 órányi videoanyag is rögzíthető.

A fekete és fehér színekben elérhető okostelefon az Android operációs rendszer 2.3-as verziójával, vagyis Gingerbread-el kerül a Vodafone üzletekbe, ára kártyás csomagban 58 990 Ft, előfizetéssel pedig akár 1 Ft-ért is elvihető..

 

 

Vissza