Előszó

Ez a cikk nem szeretne társadalomkritika lenni, sőt, nem célom vele egy szolgáltató, illetve egy gyártó rossz színben való feltüntetése sem – éppen ezért próbálok végig tárgyilagos lenni és kerülni a szubjektív megjegyzéseket.

Ha szigorúan vesszük, a történet 2011. január 17-én kezdődik, ugyanis ekkor vásároltam a címben megnevezett, akkoriban IP67-es szabvány szerint víz-, por- és ütésállóként hirdetett készüléket a Vodafone egyik viszonteladói hálózatának üzletében (ez a történet szempontjából kulcsfontosságú). A beruházás előtt természetesen több, a vágyam tárgyáról szóló tesztet is elolvastam, melyek alapján egyértelmű volt számomra, hogy egy rendkívül jó ár/érték arányú, strapabíró mobil a Defy. Nem azért volt számomra vonzó a telefon ellenállóképessége, mert titkos vágyam, hogy a mobilommal együtt járjak zuhanyozni, – ne adj Isten, fürdeni – csak egyszerűen egy amolyan biztonságérzetet adott számomra a tudat, hogy nem egy hímes tojás lesz nálam nap, mint nap.

A vásárlást követően nem csalódtam a Defy-ban: gyors, megbízható készüléknek bizonyult, nem volt vele probléma hónapokkal később sem.

Bonyodalom

2011. augusztusában aztán megtörtént a baj: a mobilt kivettem a zsebemből, hogy becsekkoljak Foursquare-en, amikor azt vettem észre, hogy se kép, se hang, a telefon kikapcsolt állapotban van, bekapcsolni nem lehet, nem reagál a gombokra. Amikor az akkumulátor kivétele, majd visszahelyezése után sem volt hajlandó elindulni a kicsike, akkor kezdtem komolyabban aggódni. Pedig azzal még ráértem volna, ugyanis csak ezután jött a fekete leves: kicsit később, néhány mit sem érő, a bekapcsolásira irányuló próbálkozás után arra lettem figyelmes, hogy a kijelző bepárásodott. Egyrészt meglepődtem a jelenségen, másrészt ideges lettem és elkezdtem gondolkodni: kint fülledt meleg van, én pedig egy légkondicionált helyiségben ülök. Az utcán zenét hallgattam így nem volt lezárva a telefon felső dugasza, ami az audio kimenetnél van elhelyezve. Nyilván, amikor bejöttem a hűvös helyre a tikkasztó hőségből - ráadásul kihúztam a jack csatlakozót, majd bedugaszoltam a helyét - akkor bizonyára beszorult a meleg levegő, ami a hidegben kicsapódott a kijelző üvegére és vélhetően az alaplapra is.

Mivel nem vagyok műszaki dolgokban jártas és nem is nagyon akartam elhinni magamnak a fenti magyarázatot, ezért rögtön arra jutottam, hogy amint lehet, szervizbe viszem a telefont. Persze a remény nem halt meg bennem, s úgy gondoltam, ha valóban nedvesség került a gépbe, akkor az még kiszáradhat és elképzelhető, hogy gond nélkül működik tovább. Egy nap „pihenés” után újra megpróbáltam bekapcsolni a telefont, s az csodák csodájára elindult! Az öröm csak a kezdőképernyő megpillantásáig tartott, ugyanis két hiba merült fel: a Defy nem érzékelte a benne található microSD memóriakártyát, valamint a kijelző kikapcsolása után automatikusan újraindult a készülék. Gyorsan világossá vált, hogy a jelentkező hibák nem javíthatók hardvercsere nélkül, ezért még aznap elvittem a piros szolgáltatóhoz a telefonomat.

Itt jegyezném meg, hogy fent leírt mutatvány egy „hétköznapi” mobiltelefontól sem lenne semmi, de ezt egy víz,- por- és ütésálló készülék előadásában láthattam, s ez igen kiábrándító. Nem használtam rendeltetésszerűen a telefont? Ha így van, akkor talán nem lenne rossz ötlet valamilyen vészjelzővel felszerelni ezeket a már egyébként is okosnak nevezett masinákat, hogy a gyanútlan felhasználó – aki valamiért épp mással van elfoglalva – értesüljön arról, hogy veszélyben van a mobiljának épsége például a hirtelen hőmérsékletváltozás miatt.

Szerviz

A Vodafone márkaüzletében adtam le a készüléket azzal a hibaleírással, hogy folyton újraindul, és nem érzékeli a memóriakártyát. Nagyon kedvesek voltak velem, még kávét is kaptam.

Két héttel később érkezett az üzenetet, hogy mehetek a telefonomért, elkészült. A helyszínen – a mobil belsejéről készült fotók mutogatása közepette - közölték velem, hogy a készülékem sajnos beázott, így megvonták a garanciáját. A rettenetesen szomorú szituációban az volt a vicces, hogy maga a Vodafone-os hölgy is meglepődött, hogy ez a készülék be tud ázni. Talán éppen emiatt, vagy csak azért, mert látszott rajtam a teljes kétségbeesés, a következő szavakkal búcsúzott tőlem: „Mindenesetre tegyél egy próbát a fogyasztóvédelemnél, mert úgy emlékszem, hogy az elején még vízállóként értékesítettük ezt a telefont.” Megköszöntem a tippet és nyugtáztam, hogy erre én is így emlékszem, majd eljöttem.

Néhány órával később, miután felfogtam, mi a helyzet (kicsit le tudok lassulni, igen), elkezdetem gondolkodni, hogy mitévő legyek. Eszembe jutott, hogy többször hallottam már arról, hogy a gyártó nyújtott megoldást hasonló, egyes termékekkel kapcsolatban felmerült problémákban. Nem is hezitáltam, mivel a Motorola nem rendelkezik hivatalos képviselettel Magyarországon, ezért írtam a Motorola Europe-nak a Facebookon. Röviden megfogalmaztam nekik, hogy a Defy-om érvénytelenített garancialevéllel, beázás diagnosztizálásával érkezett vissza a szervizből és ragaszkodom a telefon garanciális javításához, hát mitévő legyek.  Ők nagyon jófejek voltak, azonnal továbbították a kérdésemet a technikai csapatukhoz, akik azt válaszolták, hogy a Defy nem rendelkezik IP67 tanúsítvánnyal, ezért jogosan jártak el a telefonommal. Ergo, ha lenne IP67 tanúsítványa, zokszó nélkül javították volna. Egyrészt örültem az infónak, másrészt nagyon pipa lettem, hiszen én abban a tudatban vettem meg a kütyüt, hogy megfelel az IP67 szabványnak. Körülbelül egy perces Google általi keresés után rábukkantam a Vodafone olyan weboldalaira, melyeken a Defy egyik fő jellemzőjeként az IP67 szabványnak való megfelelés volt feltüntetve.

Mindezek után írtam egy – a Motorola Europe-pal folytatott beszélgetésemet is tartalmazó - levelet a Motorola hazai megbízott szervizének, melyben a segítségüket kértem, hogy javítsák meg, vagy cseréljék ki a telefonomat. Ezt, hogy őszinte legyek, már magam sem tudom, hogy miért tettem, hiszen egy szerviztől, amivel semmilyen közvetlen kapcsolatban nem állok, egyértelműen nem kérhetek semmi ilyesmit.

Budapesti Békéltető Testület

A fogyasztó és a szolgáltató egyet nem értésének tisztázására született a Budapesti Békéltető Testület. Egy – a meghatározott formai és tartalmi követelményeknek megfelelő – beadványban adtam a Békéltető Testület tudtára a panaszomat. Leírtam, hogy a vízállóként vásárolt Motorola Defy-om beázott, elveszett a garancia, nem javították meg, én pedig ragaszkodom annak cseréjéhez, javításához, vagy a vételárának megtérítéséhez. A beadványban értelemszerűen a Vodafone volt feltüntetve, mint szolgáltató. A csatolt mellékletek között szerepelt a készülék dobozának fénymásolata, az előfizetői szerződés, a Vodafone Defy-t vízállóként bemutató szórólapja, a szerviz véleménye és a garancialevél is. Sajnos csak a Békéltető Testület tárgyalásán derült ki számomra, hogy olyan, kiemelt bizonyító erővel bíró mellékleteket mulasztottam el csatolni, mint a Motorola Europa-pal folytatott diskurzusom fordítása, vagy a piros szolgáltató Defy-t IP67-es leírással ábrázoló weboldalának kivonata.

A megbeszélésre körülbelül két hónappal a beadvány leadása után került sor. A szolgáltató nem tette tiszteletét a tárgyaláson, viszont hagyott egy levelet, melyben leszögezte, hogy nem kíván egyezkedni, ragaszkodik a szerviz véleményéhez. Így tehát én és a testület voltunk csak jelen az eseményen, s utóbbiról kiderült, hogy teljesen pártatlan, objektíven látja a helyzetet és tényleg az igazságos kiutat keresi. (Ezek például a következőkből derültek ki: rávilágítottak, hogy nem jeleztem, hogy bepárásodott a kijelző, amikor leadtam a készüléket a szervizbe, figyelmeztettek, hogy a termékhez mellékelt használati utasításban le van írva, hogy nem vízálló – a könyvecske végén ez szerepel, az elején pedig az, hogy igen - a telefon dobozáról megállapították, hogy utal a készülék vízálló mivoltára, „leszúrtak”, amikor említést tettem a be nem mutatott bizonyítékaimról, és egyéb meglátásaik sem sugalltak részrehajlást.)

Az ülésen történtekbe most nem mennék bele részletesen, mert nem emlékszem mindenre. A beszélgetés eredményeként a testület egy ajánlást tett arra vonatkozóan, hogy a szolgáltató cserélje ki, vagy javítsa meg a telefont. A vételár visszatérítésére vonatkozó kérésemet visszavonatták velem, de ezt nem bántam, hiszen végső soron nem is ez volt az elsődleges célom.

„Végjáték”

Hozzám és a Vodafone-hoz is december 15-én érkezett meg a Budapesti Békéltető Testület ajánlása, mely a fent leírtakat tartalmazta. Én nem tétováztam, december 17-én bementem abba a viszonteladói üzletbe, ahol a telefont januárban vettem (a testület külön kérte, hogy ebbe az üzletbe menjek) és egy – a készülék cseréjére irányuló kérésemet tartalmazó - panaszbejelentéssel megspékelve beküldettem az ajánlást a „központba”.

Ezután vártam. Eltelt egy hónap, s így a 30 napos időszak is, melyen belül meg kellett volna kapnom a szolgáltató válaszát. Mivel az ajánlásban kéthetes határidő volt megszabva a kérés teljesítéséhez, ezért aggódni kezdtem, és bementem a legközelebbi Vodafone márkaképviselethez, ahol egy panaszkönyv-bejegyzéssel (állítólag ennek magasabb prioritása van, mint a sima panaszbejelentésnek) jeleztem, hogy nem kaptam választ a december 17-én benyújtott kérésemre.

Ismét eltelt egy hónap, már épp indultam volna egy újabb „panaszkörre”, amikor érkezett egy piros logóval díszített boríték. A Vodafone levelében az állt, hogy egyrészt én a nyilvántartásuk szerint nem tettem náluk panaszt december 17-én, másrészt nem kötelesek rá, és nem is szándékoznak eleget tenni a Budapesti Békéltető Testület ajánlásának. Ha továbbra is problémám van, forduljak fel a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósághoz…

Kissé ingerülten választ fogalmaztam a szolgáltatóhoz, melyben leírtam, hogy borzasztóan felháborít, hogy a határidő be nem tartására miatt tett panaszomra is csúszással válaszolnak, s ezzel nemhogy segítőkészséget nem mutatnak, egyenesen a fogyasztók felé irányuló érdektelenségüket fejezik ki.  Természetesen megcáfoltam a kijelentést, mi szerint nem tettem az adott napon panaszt, s ezt az akkor kapott másolattal bizonyítottam, illetve megjegyeztem, hogy továbbra is választ várok rá.  Ezek után leírtam, hogy mélyen csalódtam a hozzáállásukban, amit a Budapesti Békéltető Testület ajánlásával kapcsolatban nyilvánítanak és jeleztem, hogy fel fogom venni a kapcsolatot az összes illetékes szervvel, majd illedelmesen elköszöntem.

2012. április 4-én érkezett a Vodafone legújabb – és számomra legutolsó – levele, melyben a szolgáltató nyomatékosítja, hogy a Békéltető Testület ajánlásában foglaltakat nem köteles és nem is fogja teljesíteni. A rövidke írás második felében arról értesítettek, hogy a december 17-én benyújtott panaszomat adminisztrációs okok miatt nem kapták meg (gondolom nem jutott el a „központba”), ezért a készülékem cseréjét a viszonteladói hálózat biztosítja, április 10-e után mehetek az új Motorola Defy-omért, amit a régiért cserébe kapok majd.

Végszó

A sztori tehát hepienddel végződik, mégis keserédes utóíze van - több okból is. Egyrészt, a szolgáltató részben sem ismerte el, hogy megtévesztő marketinget folytatott, s ha nem lett volna lehetősége a dolgot egy adminisztrációs baki miatt a viszonteladói hálózatra kenni, akkor talán sosem került volna sor a készülékcserére. Másrészt, mint mezei felhasználó, kissé elvesztem a készülékkel kapcsolatos információk között, ugyanis nemrég kiderült számomra, hogy reklámokkal szóróanyagokkal és tesztekkel ellentétben a Defy és a nemrég kiadott Defy+ is megfelel az IP67 szabványnak, ám azokat nem hitelesítették, sőt előbbivel kapcsolatban már vissza is vonta a gyártó a minősítést. Ami a legbosszantóbb az egészben, hogy sem a Defy, sem pedig a Defy+ nem rendelkezik kiterjesztett garanciával, ugyanakkor a Sony Ericsson hasonló kaliberű telefonja (az Xperia active) igen.

Remélem, hogy a történet némi tanulsággal szolgál a sötétben tapogatódzó Defy-tulajok számára, hiszen lényegében ez volt a megírásának oka.

 

Ha kedvet kaptál az íráshoz, vagy szívesen megosztanád egy érdekes - kütyüs támájú - történetedet, akkor ne habozz, kattints erre a linkre és ragadj klaviatúrát!