Piacon a lila Galaxy S III

Farkas Norman - 2013. április 15.

Az amerikai Sprint kínálatában debütált a Samsung tavalyi zászlóshajójának „ametisztlila” változata, melyet két éves hűség aláírásával ingyen vihetnek haza azok a felhasználók, akik áthordozzák számukat a szolgáltatóhoz.

Újabb színárnyalatban vált elérhetővé a Samsung tavalyi nagyágyúja, a Galaxy S III. A készülék főként a hölgyeket, illetve a feltűnésre vágyó urakat megcélzó „ametisztlila” kiadása csak külsejében tér el az alapmodelltől, tehát tudás frontján nem hozott újdonságokat. A telefon az amerikai Sprint szolgáltató kínálatában jelent meg, ráadásul egy akció keretében tehetnek rá szert a felhasználók.

Két éves hűségnyilatkozat aláírásával 99 dollárért vásárolható meg a mobil, ám azok a mázlisták, akiknek már nincs hűségük és épp szolgáltatót váltanak, ingyen hazavihetik a készüléket, ha számukat a Sprinthez hordozzák. (Persze a két éves hűségnyilatkozat aláírását ők sem ússzák meg.)

A szolgáltató azt állítja, hogy csak korlátozott ideig érvényes az akció, ám joggal kételkedünk abban, hogy visszaszökik az egekbe a Galaxy S III ára, hiszen már a megjelenés küszöbén áll utódja, a Galaxy S 4.

Egyelőre sajnos nem tudni, hogy egyéb régiókban is megjelenik-e az S III lila változata, vagy a Sprint exkluzív modellje marad. Ha hazánkban elérhető lenne, te vevő lennél rá?

 

[Forrás: Unwired View]

Vissza