Készül a OnePlus OneWatch

Farkas Norman - 2014. augusztus 6.

A friss pletykák szerint meggyőző csúcsmobilja után egy kivételes ellenálló képességgel megáldott prémium okos karórával is előrukkolna a OnePlus. Már napvilágra is kerültek a kínai jövevény tervei, melyek alapján egy igazán vonzó, körszámlapos órát köszönthetünk majd személyében.

Az Oppo volt alelnöke által alapított kínai gyártó csak nemrégiben rukkolt elő nagy dobásával a OnePlus One csúcsmobil képében, mely kiemelkedő hardveres felszereltséget kínál korrekt áron. A friss hírek szerint a cég hamarosan az okos kiegészítők, pontosabban az okosórák frontján is képviseltetni kívánja magát a piacon, sőt már készül is a OnePlus OneWatch.

 

 

A BGR értesülési szerint hamarosan be is mutatkozhat a kütyü, amely várhatóan zafírüveggel védett OLED kijelzővel és titán kerettel érkezik, azaz egyszerre vonultat fel prémium anyagokat és élvez hathatós védelmet a külső fizikai hatásokkal szemben. Ami a jövevény dizájnját illeti, a OnePlus tervezői a hagyományos karórák formáját próbálták ötvözni a modern megoldásokkal, ennek jegyében alkalmaztak kör alakú számlapot, és bőrszíjba épített, hajlított akkumulátort, aminek a töltése ráadásul kényelmesen megoldható, hiszen támogatja a vezeték nélküli, Qi töltőket. Bónuszként kisebb csuklókhoz szánt szíjjal is megjelenik az óra.

Egyelőre sajnos nem áll rendelkezésre több infó az eszközről, így még azt sem tudni, hogy az Android Wear, vagy más rendszer köré épül-e, találgatások szerint a OnePlus saját fejlesztésű platformja kerül a fedélzetére.

 

 

 

 

[Forrás: IntoMobile]

Vissza