Megérkezett a Windows Phone 8.1 első hivatalos frissítése

Farkas Norman - 2014. augusztus 1.

A Microsoft hivatalosan is leleplezte a Windows Phone 8.1 Update 1-et, mely számos javítást, néhány hiánypótló funkciót és kiterjesztett kijelzőtámogatást is kínál. A frissítés megjelenésével Cortana is szélesebb körben elérhető lesz.

Bár az áprilisban bemutatott Windows Phone 8.1 terjesztése még közel sem fejeződött be, a Microsoft máris előrukkolt az új rendszer első frissítésével, mely nemes egyszerűséggel a Windows Phone 8.1 Update 1 nevet kapta.

A számos újdonságot és kiterjesztett kijelző támogatást kínáló update-ről Pekingben rántotta le a leplet a szoftveróriás. A helyszínválasztást nem véletlenek szülték, hiszen a Microsoft igencsak érdekelt a hatalmas kínai piac meghódításában. Ennek jegyében mielőbb elérhetővé szeretné tenni a Windows Phone vadonatúj virtuális személyi asszisztensét a régióban. Cortana mandarin dialektusban beszél kínai gazdáival, Xiao Na névre hallgat, és készséggel válaszol majd a levegő aktuális minőségével, a helyi hírességekkel és az időjárással kapcsolatos kérdésekre is. Az asszisztens egyéb régiókban is megjelenik a frissítéssel; a Microsoft tervei szerint az Egyesült Királyságban, Kanadában, Ausztráliában, és Indiában is elérhető lesz – utóbbi három országban egyelőre csak alfa verziós kivitelben.

Az új rendszer már támogatja az 1280 x 800 és a 960 x 540 képpontos megjelenítőket egészen 6 hüvelykes méretig. Míg előbbi felbontás a kijelzőbe integrált vezérlőgombokkal érkező WP készülékek megjelenését helyezi kilátásba, addig utóbbi a platform köré épülő filléres óriásmobilok gyártására hathat ösztönzően. Bekerült a repertoárba a Bluetooth PAN (személyi Bluetooth hálózat) és az audiofileket is kielégítő hangzást biztosító aptX A2DP tömörítés támogatása is.

 

 

A funkciók frontján több hiánypótló megoldás is született. Végre lehetőség van mappákba rendezni az alkalmazásokat. Ezt a csempék egymásra húzásával tehetjük meg, aminek hatására automatikusan létrejönnek a mappák. Egy kis csavar is van a dologban, ugyanis az élő csempék mappázásakor úgynevezett „élő mappákat” alkothatunk, melyek megjelenítik a bennük lévő élő csempék frissítéseit. „Beszédesebbé” vált az Áruház csempéje, ugyanis már nem csak az elmúlt 6 órában frissített alkalmazások számát jeleníti meg, hanem egyéb infókat is megtudhatunk róla. Megújultak az XBox Music és Store alkalmazások, és zenelejátszó élő csempéje is előnyére változott, ráadásul már a zenegyűjteményünk háttérben való szinkronizálását is sikerült megoldani. Praktikus újítás, hogy az alkalmazássarokban (Apps Corner) testreszabhatjuk az alkalmazások jogosultságait, például melyek futása igényelje a képernyő feloldását és melyeké ne.

Sokan fellélegezhetnek a nagyobb adatbiztonságot ígérő VPN támogatás és a csoportos üzenettörlés megjelenése miatt, és biztosan örömmel használják majd ki azt is, hogy lehetőség van tetszőleges üzenetek összefűzésére és továbbítására.

Bár a hét elején megjelent pletykák az okos tokok támogatását is a frissítés részeként említették, a Microsoft nem kommunikálta ennek jelenlétét. Lehet, hogy valóban kimaradt a csomagból ez a fontos fejlesztés, de akár az is elképzelhető, hogy direkt hallgatnak a dologról, és majd csak a HTC One W8 leleplezésekor osszák meg a nagyvilággal, hogy bizony a Dot View tokot is tudja kezelni az új Windows Phone 8.1.

Ami a frissítés elérhetőségét illeti, a Microsoft azt ígéri, hogy az elkövetkezendő hónapokban elérhető lesz minden készülékre, amelynek fedélzetén már a jelenleg terjesztés alatt álló Windows Phone 8.1 fut.

 

 

 

[Forrás: WindowsBlog]

Vissza